Ugrás a tartalomra

Kedvezménnyel csobbanhatnak a szépkorúak – népszerű a Nyugdíjas Kedd az Ellipsumban

Létrehozva
Háromórás élményfürdőzéssel kapcsolódhatnak ki a nyugdíjasok az Ellipsumban mindössze ezer forintért. Az idősek világnapja alkalmából indított októberi akció a vártnál is népszerűbbnek bizonyult, ezért a kedvezmény a tervek szerint a következő hónapokban is folytatódik.
Kép
ellipsum_idosek_napja_261012ml-14.jpg
Fotók: Mocsári László

Az idősek világnapjához kapcsolódva hirdette meg a Miskolci Fürdők Kft. a Nyugdíjas Keddet az Ellipsum Élményfürdőben. Októberben minden kedden az idősebb vendégeknek kedveznek: a 65 év felettiek és a nyugdíjasok mindössze 1000 forintért válthatnak háromórás fürdőbelépőt.

Ivancsó Fanni, a Miskolci Fürdők Kft. marketingmunkatársa érdeklődésünkre elmondta, hogy a kezdeményezést október 1-je, az idősek világnapja apropóján indították el. A fogadtatás kedvező, különösen a délelőtti órákban sokan érkeznek a fürdőbe, de a kedvezményes jegyet nemcsak délelőtt, hanem a nap folyamán bármikor fel lehet használni. Így délután is rendszeresen szép számban keresik fel az Ellipsumot a szépkorú vendégek.

Kép
Nyugdíjas kedd az Ellipsumban. Fotó: Mocsári László

A kedvezményes belépővel az élményfürdő szolgáltatásai is igénybe vehetők. A vendégek többek között a pezsgőágyakat, a dögönyözőket, a buborékos medencéket és a sodrófolyosót is kipróbálhatják – így a fürdőzés egyszerre jelenthet kikapcsolódást, feltöltődést és kellemes közös programot a barátokkal.

Novemberben és decemberben is folytatódhat

A népszerű kezdeményezést az októberi akció után sem szeretnék elengedni. Ivancsó Fanni tájékoztatása szerint a tervek szerint idén minden hónap első keddjén várják majd kedvezményes jeggyel a nyugdíjasokat. Ez azt jelenti, hogy november 3-án és december 1-jén is ezer forintért válthatnak háromórás belépőt a jogosult vendégek.

Kép
Nyugdíjas kedd az Ellipsumban. Fotó: Mocsári László

Az aktuális információkról, a kedvezmény részleteiről és a nyitvatartásról az Ellipsum hivatalos honlapján, illetve a fürdő Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
fotó: Mocsári László
Méltó utóhang a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztiválhoz a Zenepalotában
MiskolcKultúra
A fesztivál zeneszerzői pályázatának alkotásai és egyben a kortárs zeneművészet remekei csendültek fel hétfő este a Zenepalotában, Assisi Szent Ferenc szellemében.
TTH Nagyszínpad: Háttérsztorik
Fantáziadús alkalmi társulat a miskolci TTH színpadán
MiskolcKultúraSzabadidő
Nádasy, Mészöly, Prohászka, Rudolf és Fandl.
Forgalmas miskolci kereszteződésben nyúlnak hozzá a jelzőlámpákhoz
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról kedd reggel.