Ünnepi fanfárral vette kezdetét szombaton délelőtt a diplomaátadó nyilvános ünnepi szenátusülés a Miskolci Egyetemen, melynek során hat kar, összesen csaknem négyszáz végzős hallgatója vehette át oklevelét.
Az egyetemen folyó bolognai képzési rendszer keretében ifjú mérnökök és közgazdászhallgatók vehették át diplomáikat, de mellettük bölcsészek illetve jogászok életének is lezárult egy szakasza a még viszonylag újdonságnak számító januári diplomaátadó ünnepségen.

A friss diplomásokról elismerően szólt dr. Patkó Gyula, az egyetem rektora, aki úgy vélekedett, olyan magasan képzett szakembereket bocsát útjára a campus, akik tovább öregbítik az intézmény hírnevét.
A majd négyszáz végzős hallgató közül jó néhányan kiváló minősítést értek el. Sokan, már munkába is állhatnak, hiszen a végzettségüknek megfelelő állást találtak. Azonban akiknek eddig még nem volt szerencséjük tovább folytathatják tanulmányaikat az egyetem mesterképzésének keretében.
Huszár K.