Ugrás a tartalomra

Ma is folytatódik a BKV-sztrájk

Létrehozva
Vasárnap is folytatódik a BKV-sztrájk, mert nem született megállapodás a kollektív szerződésről a cég menedzsmentje és a szakszervezetek között a szombat esti tárgyalásokon sem, de az álláspontok mindkét fél szerint sokat közeledtek; vasárnap estére megszülethet a megállapodás.
Kocsis István, a BKV vezérigazgatója a tárgyalásokat követően azt mondta: bár közeledtek az álláspontok, sok anyagot kell még áttekinteni, egész éjjel dolgozni fognak és vasárnap 17 órakor folytatják a tárgyalásokat. Mint mondta,  jó esély van arra, hogy megtalálják a kompromisszumot.

A szakszervezetek tettek új ajánlatot, de ennek tartalmáról Kocsis István nem kívánt nyilatkozni.

Földényi György, a sztrájkbizottság elnöke úgy fogalmazott: ők is úgy látják, hogy vasárnap megszülethet a megállapodás. A szakszervezetek új és a BKV régebbi ajánlatát megpróbálják "összefésülni" - tette hozzá. Az ajánlatokról szólva Földényi György azt mondta: voltak olyan részei a BKV ajánlatának, amit a szakszervezetek kértek, de összességében elfogadhatatlan volt. A folyamatos egyeztetések során eljutottak arra a pontra, hogy a 3 százalékos nyugdíj- és egészségbiztosítás pénztári támogatás a kollektív szerződés része lehet, de erről a bértárgyaláson is hajlandók tárgyalni. A 6 ezer forintos melegétkeztetési utalvány átváltható lehet internet utalvánnyá és úgy tűnik, hogy sikerül az év végi 45 ezer forintos ajándékutalványt is megtartani.