Lévai Zoltán megerősítette azt a véleményét, melyet a kerületi elnököknek írt levelében megfogalmaz, miszerint az SZDSZ által megfogalmazott és kért feltételek az MDF önállóságát, identitását veszélyeztetik, elfogadása esetén pedig nem látják biztosítva a fővárosi szervezetek és az MDF érdekeit.
A levélben az MDF budapesti elnöke úgy fogalmaz: "az SZDSZ által megfogalmazott és kért feltételek a párt önállóságát, identitását veszélyeztetik, esetleges elfogadása esetén nem látjuk biztosítva a fővárosi szervezetek és az MDF érdekeit, így számunkra az elfogadhatatlan. Éppen ezért kérlek Téged, hogy folytasd a választási kampányra való intenzív felkészülést, keresve a lehetőségeket a helyi civil szervezetekkel, egyesületekkel való együttműködés kiépítésére".
Lévai Zoltán elmondta: az MDF és az SZDSZ közötti tárgyalások Budapesten lényegében leálltak, mivel nem tudtak abban megállapodni, hogy ki melyik kerületben induljon el a választásokon.
Az MDF-es politikus szerint nem igaz az, a hírekben is többször megjelent kijelentés, miszerint a pártnak azért kell megállapodnia az SZDSZ-szel, mert a fővárosban nem rendelkezik elég nagy támogatottsággal. A budapesti MDF a párt országos szervezetén belül a legerősebb alapszervezet - jelentette ki.