Ugrás a tartalomra

Pádár klasszisa döntött

Létrehozva
Vasárnap játszották a női futsal N.B. I-es bajnokságának 11. zárómérkőzését, amelyet a Vesta-Cityline csapata nyert meg a Miskolci-Szabadidőközpont Vénusz ellenében. A forduló legrangosabbnak igérkező mérkőzését a listavezető Vesta és a negyedik Vénusz vívta egymással.
A játékot a Vesta csapata kezdte, a csapat támadói az első perctől óriási veszélyt jelentettek a miskolci kapura. Az első gólra sem kellett sokat várni, néhány perc után Kovács óriási passzal ugrasztotta ki az éppen betegségéből felépülő Csepregit, aki kíméletlenül kihasználta a lehetőséget a kivetődő Vincze Anikó mellett.

Néhány perccel később ismét a Vénuszok nyolcasa lőhetett kapura és egy jobblábas, szépen elhelyezett lövés után máris 2-0 állt az eredményjelző táblán.A Vestás lányok próbálták felvenni a ritmust, mire ez sikerülhetett volna, addigra Kovács Alíz elé pattant egy lecsorgó labda, aki ezt elegáns megoldással Vincze hálójába terelte.
A hazai időkérést követően ismét pályára vonult a listavezető csapat. A félidő végéig Pádár Anita próbálkozásaiból három landolt a miskolci kapuban.

A félidő után ismét a Vesta-Cityline csapata próbálkozott többet, ezek közül kettő volt eredményes.A mérkőzés végén egy miskolci szögletrúgásból Balovics Réka tudott még szépíteni, de a hátralévő fél percben nem sikerült már az egyenlítés. A hazai gárda ha nehezen is, de begyűjtötte a 3 bajnoki pontot. A Vesta góljait a csodálatos játékot bemutató Pádár Anita szerezte, aki így "mester ötöst" ért el a rangadón. Ezzel a győzelemmel a bajnokjelölt csapat továbbra is tartja a veretlenségi sorozatát.Herédi Attila (Vesta): Egy nagyon jó Miskolcot sikerült legyőzni egy egységes csapatjátékkal, és egy kiválló egyéni teljesítményel. Pádár Anita 5 gólja magáért beszél. Az önbizalom szempontjából fontos volt, hogy megőriztük veretlenségünket. Gratulálok mindkét csapatnak az élvezetes és kiegyenlített játékhoz.Sárréti Géza (Vénusz): Jobb játékra számítottam, a döntetlen reálisabb lett volna. Hamarosan összeáll a csapatunk, jó úton haladunk efelé. Jó teljesítményt nyújtott: Kovács Alíz, Garadnai Erika, Csepregi Gabriella, Váradi Cintia és Kiss Dalma.