A BOKIK és a Miskolci Szakképzési Centrum vezetői a kamara székházában köszöntötték hétfőn Makkai Józsefet, a Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum tanulóját. A fiatal szakember villanyszerelő versenyszámban képviselte Magyarországot a WorldSkills világbajnokságon Sanghajban.
Szeptember 22. és 27. között rendezték meg a 48. WorldSkills világbajnokságot, a világ egyik legjelentősebb szakmai megmérettetését. A versenyen 68 ország 1385 fiatalja mérte össze tudását 64 versenyszámban. Magyarország 29 versenyzővel, 25 versenyszámban indult, és történetének eddigi legjobb eredményét érte el.
A rangos világversenyen Borsod-Abaúj-Zemplén megyét Makkai József, a Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum tanulója képviselte villanyszerelő versenyszámban. A fiatal szakember felkészülését oktatója, Bagány Máté segítette. A kamarai eseményen részt vett Sántáné Furik Orsolya, az intézmény igazgatója is.
A versenyzőt és felkészítőjét Bihall Tamás, a kamara elnöke, valamint a szakképzési centrum képviseletében Kiss Gábor kancellár és Molnár Péter főigazgató köszöntötte – tájékoztatta a minap.hu-t a BOKIK.
Közleményükben hangsúlyozták: a kamara számára Makkai József szereplése fontos visszajelzés a megye szakképzésének színvonaláról és a fiatalok tehetségéről.
A világversenyen való részvétel is azt mutatja, hogy a magyar szakképzés és duális képzés képes olyan fiatal szakembereket felkészíteni, akik nemzetközi szinten is megállják a helyüket
– hangoztatták.
A WorldSkillsen a versenyzőknek a magas szintű szakmai tudás mellett kreativitásukat, precizitásukat, problémamegoldó és alkalmazkodóképességüket, valamint kitartásukat is bizonyítaniuk kellett.
– A magyar csapat sanghaji sikere és Makkai József szereplése egyaránt azt mutatja, hogy érdemes szakmát tanulni, hiszen a jól képzett fiatal szakemberek előtt hazai és nemzetközi szinten is komoly lehetőségek állnak – vélekedett a BOKIK.