Ugrás a tartalomra

Táncelőadások a miskolci színházban

Létrehozva
Idén februárban, a 10. Kocsonyafesztivál, a vidék legnagyobb téli fesztiváljának idején a Markó Iván által 1979-ben alapított Győri Balettet látja vendégül a miskolci színház, néhány előadás erejéig. Hogy a helyi közönség a szokásos vendégjátékokhoz képest egy kicsit közelebbről is megismerkedhessen a társulattal, közönségtalálkozóra is várják az érdeklődőket.
A Tánchétvége sorozat keretében 2006-ban a Közép-Európa Táncszínház, 2007-ben az Artus Goda Gábor Társulat, 2008-ban Bozsik Yvette Társulata, 2009-ben pedig Ladányi Andrea és társulata, a LA Dance Company járt Miskolcon.

A Miskolci Tánctagozat alkotói fontosnak tartják, hogy a közönség ne csak azokkal az előadásokkal találkozzon, amelyeket a miskolci tánctagozat művészei hoznak létre. A kortárs táncművészet népszerűsítését és a közönségkapcsolatok építését szolgálják hosszú évek óta a saját táncprodukciók mellett a Tánchétvége Miskolcon rendezvénysorozat eseményei is. Ennek jegyében egy-egy Tánchétvégére a magyar táncművészet valamely legjelesebb alkotójának, társulatának több előadását hívják meg színházukba.

gyorib.jpg

A világhírű győri balett együttes a harmincéves évfordulót készült különleges esttel érkezik Miskolcra. Bemutatják Schubert egyik legnagyobb alkotását A halál és a lánykát, amelyre Robert North készített koreográfiát, majd a Rolling Stones zenéje és az ördög színeibe öltözött, vérvörös ingben és fekete nadrágban megjelenő férfi gátlástalan csábítása tölti meg a színházat Christopher Bruce mozgásvilágát tükrözve a Kakas című előadásban. A Tóth Ilona emlékére ’56 című produkció pedig a forradalom hőse előtt tiszteleg a Csarnokban. A Tánchétvége programjai az NKA támogatásával valósulnak meg.

A Miskolci Nemzeti Színház februári programjai:

A HALÁL ÉS A LÁNYKA - KAKAS2010. február 19. 19 óra Nagyszínház
TÓTH ILONA EMLÉKÉRE ’562010. február 20., 15 és 18 óra Csarnok
30 ÉVES A GYÕRI BALETT - FOTÓKIÁLLÍTÁSA Győri Balett három évtizedét bemutató fotókiállítás nyílt a Nagyszínház emeleti társalgójában, amely január 31-től március 4-ig az előadások ideje alatt megtekinthető.


ÚJRA „TÁNCEGYÜTT” Közeleg a február, közeleg a Miskolci Kocsonyafesztivál és itt az ideje, hogy újra elkezdjünk lázasan készülődni az ilyenkor szokásos közös akciónkra, a 24 órás nonstop táncra.A helyszín a megszokott módon a Miskolci Nemzeti Színházban a Játékszín lesz. Időpont: 2010. február 19. péntek este 18-tól másnap este 18 óráig.
Búzafalvi Tamás