Az utolsó nagy összejövetel az államvizsgák után a Szalamander. Miskolcon ez a Városház térről indul és a Petőfi téren ér véget. A városháza előtt, a kiindulás helyszínén a hallgatók a kari zászlók mögött gyülekeznek. A város nevében a megyeszékhely alpolgármestere, Zsiga Marcell, az egyetem nevében a rektor, Patkó Gyula búcsúztat, míg a végzősök közül a bányász valétaelnök köszön el hallgatótársai nevében a várostól. Ezután egy bányászlámpással felszerelt csoport indul el „szalamander” alakzatban az egyetemi és kari zászlók és a hallgatók előtt. A hallgatók fáklyákkal, „Bursch-nótákat” énekelve vonulnak az említett útvonalon. A Petőfi térre érve a lámpással rendelkezők a tér két oldalán, míg a diákok ismét karok szerint sorakoznak fel. A valétaelnökök itt adják át az elnöki szalagot és a kar zászlaját az utódaiknak. A Szalamandert a karok himnuszai, a „Gaudeamus igitur…” és a „Ballag már a vén diák” kezdetű dalok zárják.
A Miskolci Egyetem őse, a selmecbányai Akadémia számos diákhagyomány bölcsője volt. A középkortól kezdve a színes diákszokások minden iskolának a sajátjai voltak, de napjainkban az a komplex hagyományegyüttes, amelyet „selmeci hagyományok” néven ismerünk, hazánkban egyedülálló. Egyfajta hagyományrendszer, mikro-kultúra jött létre, mely a diákság életének részévé lett és meghatározta életmódját arra a néhány évre, míg az Alma Mater hallgatója volt. Ennek része a számos kari egyenruha és egyenviselet is, amely könnyen felismerhetővé teszi a különböző karok hallgatóit, a nóták melyek leginkább megőrizték több száz év hangulatát, és a legjobban reprezentálják diákszokásaink összetartó erejét és képezik annak törzsét.
A valétálás a 276 éves selmeci hagyományok egyik kiemelkedő, talán legszebb és az egyik leglátványosabb eseménye. A szó a latin valete – búcsúzás kifejezésből ered, és a végzős hallgatók egész tanévet végigkísérő, az egyetemtől és a várostól való búcsúzását jelenti. Ennek része a szalag-, majd a gyűrűavatás, a pezsgős ballagás, a Valétabál, a Szalamander, azaz a fáklyás felvonulás a városban, és a többi esemény, amelyek lezárják az egyetemi éveket.
A selmeci hagyományok nemcsak végigkísérik az egyetemi éveket, hanem valódi diákévekké varázsolják azokat, általuk egy életre meghatározó marad az Alma Materhez való kötődés és a diáktársak összetartása.
A Miskolci Egyetem őse, a selmecbányai Akadémia számos diákhagyomány bölcsője volt. A középkortól kezdve a színes diákszokások minden iskolának a sajátjai voltak, de napjainkban az a komplex hagyományegyüttes, amelyet „selmeci hagyományok” néven ismerünk, hazánkban egyedülálló. Egyfajta hagyományrendszer, mikro-kultúra jött létre, mely a diákság életének részévé lett és meghatározta életmódját arra a néhány évre, míg az Alma Mater hallgatója volt. Ennek része a számos kari egyenruha és egyenviselet is, amely könnyen felismerhetővé teszi a különböző karok hallgatóit, a nóták melyek leginkább megőrizték több száz év hangulatát, és a legjobban reprezentálják diákszokásaink összetartó erejét és képezik annak törzsét.
A valétálás a 276 éves selmeci hagyományok egyik kiemelkedő, talán legszebb és az egyik leglátványosabb eseménye. A szó a latin valete – búcsúzás kifejezésből ered, és a végzős hallgatók egész tanévet végigkísérő, az egyetemtől és a várostól való búcsúzását jelenti. Ennek része a szalag-, majd a gyűrűavatás, a pezsgős ballagás, a Valétabál, a Szalamander, azaz a fáklyás felvonulás a városban, és a többi esemény, amelyek lezárják az egyetemi éveket.
A selmeci hagyományok nemcsak végigkísérik az egyetemi éveket, hanem valódi diákévekké varázsolják azokat, általuk egy életre meghatározó marad az Alma Materhez való kötődés és a diáktársak összetartása.