Ugrás a tartalomra

Aránytalan erőszak

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített személyi szabadság megsértésének bűntette miatt, aki az általános iskola bejáratánál megtámadta az ott tanuló fiúgyermeket.
Kép
Fotó: Freestock (illusztráció)

A vádirat szerint a vádlott 9 éves fiúgyermeke miskolci általános iskolában vitába keveredett egy 11 éves fiúgyermek tanulóval, amely tettlegességig fajult. A vádlott maga akarta számon kérni a másik fiúgyermeket, ezért 2024. december elején a délutáni órákban megvárta az általános iskola bejáratánál, és amikor kijött ruházatánál megfogta, a bejárati ajtó jobb oldali falrészéhez szorította, falnak támasztotta, majd a másik oldal irányába kezdte rángatni. Időközben szóban folyamatosan felelősségre vonta, mert az ő gyermekét ellökte.
A cselekmény közben a sértett félelmében sírt. A vádlott csak akkor hagyott fel erőszakos magatartásával, amikor a sértettre az autójában várakozó édesanyja meglátta a történteket, és felszólította, fejezze be cselekményét.

A vádlott és a sértett életkora, testsúlya, testalkata között olyan mértékű eltérés áll fenn, amely alapján a gyermekkorú sértett a vádlottal szemben védekezésre képtelen állapotú személynek minősül.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott - írja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

Címkék

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.