Ugrás a tartalomra

Hatékonyabb tehetséggondozás a megyénkben

Létrehozva
Az eddigieknél is hatékonyabbá teheti a megyénkben működő tehetséggondozást az a projekt, melynek zárókonferenciáját szerdán tartották a megyei pedagógiai intézetben.
A Tehetségsegítő kezdeményezések hálózata Borsod-Abaúj-Zemplén megyében címet viselő projekt alapvető célja, megyében összefogják azokat az embereket, diákokat, akik képesek, és hajlandóak tenni a tehetséggondozásért és azokat, akik hajlandóak részt venni ebben.

Budai Erzsébet, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati, Közművelődési és Sportintézet igazgatója elmondta: megyénkben nagy hagyományai vannak a tehetséggondozásnak, számtalan intézmény kiváló munkát végzett és végez jelenleg is ezen a területen.
– A projekttel azt szerettük volna segíteni, hogy ezek az intézmények kapcsolatba kerüljenek egymással, összehangolják a munkájukat, az évek során felgyűlt tapasztalatukat megoszthassák egymással – mondta Budai Erzsébet.

A fenti cél érdekében hozták létre a Megyei Tehetségsegítő Tanácsot, ahova tagot delegál minden kistérség, részt vesz benne a Miskolci Egyetem Comentius Tanítóképző Karának képviselője, Miskolc város képviseletében Kiss Gábor, a humán főosztály vezetője, elnöke pedig Riz Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke. A tanács az elmúlt hónapokban kidolgozott egy szakmai programot, melyet segítségül minden, tehetséggondozással is foglalkozó pedagógiai intézmény megkap a következő hetekben.

Budai Erzsébet szerint a projekt fontos az egyén szempontjából, mert egy-egy ember úgy tud kibontakozni, ha tehetségét felismerik és segítik hogy a lehető legteljesebben kibontakozzon.
– Másrészt a társadalom szempontjából is jelentős projektről van szó, hiszen a tehetségek azok, akik a társadalmat, és a gazdaságot előre tudják vinni, és ha az ilyen embereket nem hagyjuk elveszni, akkor úriási társadalmi feladatot is végrehajtunk – hangsúlyozta az igazgató.

Horváth Gergely, a projekt szakmai vezetője a létrejött tehetségsegítő tanács felépítéséről beszélt.
– A tehetséggondozás koordinációját segíti, hogy munkacsoportok jöttek létre a tanácsban, melyek a munka kezdeteként a már meglévő adatbázisokra támaszkodva készítettek egy helyzetelemzést, majd javaslatokat tettek arra, hogyan lehetne a munkát összehangolni, segíteni úgy, hogy hatékonyabban érjenek célt a pedagógusok – mondta a szakmai vezető.

Tajthy Á.