Az indítvány csütörtökön késő este került a Bundestag plénuma elé, amely elfogadta az illetékes bizottságnak az indítvány elvetésére irányuló javaslatát.
Az utóbbi két állammal kapcsolatban a Zöldek kiemelték, hogy a Riporterek Határok Nélkül elnevezésű nemzetközi újságíró-szervezetnek az országokat a sajtószabadság és a média helyzete alapján rangsoroló listáján 2010-ben a 44., illetve a 49. helyen álltak, holott 2004-ben még a 19., illetve 39. helyet foglalták el. Magyarország besorolása ugyanebben az időszakban egyébként javult: a szervezet 2010-es listáján a 23., míg 2004-ben a 28. helyen állt.
MTI
Az ellenzéki Zöldek 2011 júniusában benyújtott indítványukban kifejtették, hogy az állami beavatkozás veszélyezteti a sajtószabadságot az Európai Unióban. A magyarországi "fejlemények különösen nyugtalanítók" - fogalmaztak a Zöldek indítványukban, amelyben Franciaországot és Olaszországot is a problémás tagállamok közé sorolták.