Ugrás a tartalomra

Vége a vármegyéknek, de mást is átalakítanak a közigazgatásban

Létrehozva
Több dolgot is bejelentett a miniszterelnök hétfőn, a kormány ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.
Kép
magyar_peter_kormany_sajtotajekoztato_260518_mti.jpg
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Alapvetően szakítani szeretnének azzal a rendszerrel, hogy a főispánok politikai kinevezettek, a Tisza-kormányban valódi közszolgák lesznek – mondta Magyar Péter miniszterelnök a Telex tudósítása szerint.

Hozzátette: középtávon az egész kormányhivatali rendszert átalakítják, megszűnnek majd a vármegyék, a kormányhivataloktól pedig több hatáskör elkerül, és szakszervekhez kerül át.

Magyar Péter azt is közölte az MTI szerint, hogy a kormány megvizsgálta az elhíresült bicskei kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban volt. Ezt a dossziét a személyiségi jogok tiszteletben tartása mellett kedden nyilvánosságra fogják hozni a kormany.hu/igazságtétel oldalon, várhatóan a délelőtti órákban.

Elmondta: a dossziéból kiderül, hogy az akkori igazságügyi miniszter, Varga Judit nemlegesen terjesztette fel a Sándor-palotába K. Endre kegyelmi kérvényét, és végül még nem ismert okokból és indokok alapján ezt az akkori köztársasági elnök, Novák Katalin „változtatta meg”, és így küldte vissza az Igazságügyi Minisztériumnak.

A miniszterelnök arra szólította fel Sulyok Tamás államfőt, hogy kedden, a munkaidő végéig „tegye a puzzle másik részét is hozzá a dologhoz”, és hozza nyilvánosságra a Sándor-palotában fellelhető, ennél teljesebb dossziét, amelyből valószínűleg kiderül, hogy milyen indokok alapján adott az Igazságügyi Minisztérium nemleges felterjesztése ellenére teljesen szokatlan módon kegyelmet az akkori köztársasági elnök.

Ez is érdekelhet

Felhős időjárás várható vasárnap, néhol szemerkélő esővel
BelföldKörnyezet
Helyenként kibukkanhat a Nap a felhők közül, de akár szemerkélő eső és erős széllökések is előfordulhatnak.
Erősen felhős idő valószínű szombaton, kisebb záporokkal
BelföldKörnyezet
Az ország keleti részében erősen felhős, vagy borult lesz az ég és kisebb eső, zápor is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 Celsius-fok között alakul.
NépKERTI SPORTparty
Keletre hidegörvény érkezik pénteken
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nagy csapadékra továbbra sincs kilátás, sőt pénteken összességében több napsütésre számíthatunk - kivéve keleten. A maximum-hőmérséklet az ilyenkor szokásosnak nagyjából megfelelően alakul.
Sok napsütésre számíthatunk csütörtökön, de záporok előfordulhatnak
BelföldKörnyezet
Napsütéses csütörtök vár ránk, esetenként záporokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Késő estére akár 1 Celsius-fokig hűlhet le a levegő.