Ágasfára vagy csontra függesztett corpus, herbatár, francia csatok és fafaragás közben keletkezett hulladékfából készült ékszer – csak néhány darab azokból az apró tárgyakból, amik Szondi Sándor miskolci fafaragó fantáziájában megszülettek, és aprólékos munkájának köszönhetően testet öltöttek. Követni is nehéz, annyi „műfaj”, annyiféle alapanyag, annyi ötlet és kreativitás.
– Mindig vannak új és újabb ötleteim, speciális feladatokra, pályázatokra beindul a fantáziám. Szerencsére az anyagok és a technikai megoldások sokszínűsége rengeteg variációs lehetőséget nyújt számomra – mondja.
Az 1944-ben született fafaragó 1980-ban megkapta a népi iparművész címet, 1991-ben pedig a népművészet mestere kitüntető címet nyerte el. Azóta hazánkon kívül többször külföldön is (többek között eljutott Japánba és Algériába) népszerűsítette a magyar népi kultúrát. Legutóbb a nagyváradi református püspöki palotában nyílt kiállítása, ahová Tőkés László lelkész hívta meg.
– A miskolci Deszkatemplom belső faragásainak művészeti vezetője voltam. Miután maga Tőkés László is megtekintette a munkákat, egy nagyváradi kiállítás ötletét vetette fel – meséli.
Mint hozzáteszi, már maga a meghívás is nagy megtiszteltetés volt számára, de elismerést jelentett az is, hogy gyakorlatilag egy életmű munkáit állíthatta ki – emeli ki. A Deszkatemplom belső faragása mellett dolgozott a Lévay Gimnázium imatermén, a görög katolikus templom imapadjain és gyertyaégetőjét is ő készítette el.
Munkásságáért 2004-ben Kondor Béla Képzőművészeti-díjat, 2006-ban Király Zsiga-díjat kapott, ugyanakkor elnyerte az Id. Kapolyi Antal, a Népi Kismesterségek és Népi Hangszerkészítő pályázatok díjait is.
– A hangszerkészítés számomra szerelemjáték, a tekerőlant kivételével szinte minden hangszert elkészítettem már. Elsősorban pályázatokra dolgozom. Kivételes pálya ez, hiszen Magyarországon kevesen vagyunk, népi hangszereket pedig még kevesebben készítenek – árulta el Szondi Sándor.
Hosszú az út azonban, amíg valaki ilyen magas művészi fokra felér. Mint a miskolci fafaragó visszaemlékezett, kezdetben maga is azzal az elgondolással dolgozott, hogy a faragásnak be kell borítania mindent. Egy idő után azonban letisztul a művész gondolkodása, és előbbre kerülnek a formai dolgok, a díszítés épp csak megjelenik a hangszeren.
– A művésznek éreznie kell, hogy mennyi faragást, díszítést szabad és kell „belevinni” egy funkcionális tárgyba – emelte ki.
Kezébe is fog rögtön egy furulyát, de már nem csupán a faragásokat mutatja meg, hanem meg is szólaltatja. Mint mesélte, ha egy-egy új témához fog, szereti teljesen végigvinni, így a pásztor- és blockflöte furulyákból is közel húsz sorakozik szép rendben a palatáblán.
– Mindig vannak új és újabb ötleteim, speciális feladatokra beindul a fantáziám. Szerencsére az anyagok és a technikai megoldások sokszínűsége rengeteg variációt tesz lehetővé – mondta.
Kujan I.
fotó: Mocsári L.
– Mindig vannak új és újabb ötleteim, speciális feladatokra, pályázatokra beindul a fantáziám. Szerencsére az anyagok és a technikai megoldások sokszínűsége rengeteg variációs lehetőséget nyújt számomra – mondja.
Az 1944-ben született fafaragó 1980-ban megkapta a népi iparművész címet, 1991-ben pedig a népművészet mestere kitüntető címet nyerte el. Azóta hazánkon kívül többször külföldön is (többek között eljutott Japánba és Algériába) népszerűsítette a magyar népi kultúrát. Legutóbb a nagyváradi református püspöki palotában nyílt kiállítása, ahová Tőkés László lelkész hívta meg.
– A miskolci Deszkatemplom belső faragásainak művészeti vezetője voltam. Miután maga Tőkés László is megtekintette a munkákat, egy nagyváradi kiállítás ötletét vetette fel – meséli.
Mint hozzáteszi, már maga a meghívás is nagy megtiszteltetés volt számára, de elismerést jelentett az is, hogy gyakorlatilag egy életmű munkáit állíthatta ki – emeli ki. A Deszkatemplom belső faragása mellett dolgozott a Lévay Gimnázium imatermén, a görög katolikus templom imapadjain és gyertyaégetőjét is ő készítette el.
Munkásságáért 2004-ben Kondor Béla Képzőművészeti-díjat, 2006-ban Király Zsiga-díjat kapott, ugyanakkor elnyerte az Id. Kapolyi Antal, a Népi Kismesterségek és Népi Hangszerkészítő pályázatok díjait is.
– A hangszerkészítés számomra szerelemjáték, a tekerőlant kivételével szinte minden hangszert elkészítettem már. Elsősorban pályázatokra dolgozom. Kivételes pálya ez, hiszen Magyarországon kevesen vagyunk, népi hangszereket pedig még kevesebben készítenek – árulta el Szondi Sándor.
Hosszú az út azonban, amíg valaki ilyen magas művészi fokra felér. Mint a miskolci fafaragó visszaemlékezett, kezdetben maga is azzal az elgondolással dolgozott, hogy a faragásnak be kell borítania mindent. Egy idő után azonban letisztul a művész gondolkodása, és előbbre kerülnek a formai dolgok, a díszítés épp csak megjelenik a hangszeren.
– A művésznek éreznie kell, hogy mennyi faragást, díszítést szabad és kell „belevinni” egy funkcionális tárgyba – emelte ki.
Kezébe is fog rögtön egy furulyát, de már nem csupán a faragásokat mutatja meg, hanem meg is szólaltatja. Mint mesélte, ha egy-egy új témához fog, szereti teljesen végigvinni, így a pásztor- és blockflöte furulyákból is közel húsz sorakozik szép rendben a palatáblán.
– Mindig vannak új és újabb ötleteim, speciális feladatokra beindul a fantáziám. Szerencsére az anyagok és a technikai megoldások sokszínűsége rengeteg variációt tesz lehetővé – mondta.
Kujan I.
fotó: Mocsári L.