A közlemény szerint a látogatás alatt a miniszter találkozik partnereivel, valamint a litván és a lett parlament honvédelmi bizottságának tagjaival és az észt vezérkari főnökkel is.
A találkozók elsődleges célja a balti légtérvédelem kapcsán a honvédségre váró feladatrendszer áttekintése.
Magyarország a 2012. májusi chicagói NATO-csúcstalálkozón jelentette be, hogy 2015 és 2018 között országunk is részt vehet a harcászatirepülő-képességgel nem rendelkező balti országok légtérrendészeti feladatainak ellátásában.
A megbeszéléseken szó lesz emellett a nemzetközi műveletekben való részvételről, így az afganisztáni és a balkáni szerepvállalásról, valamint a Stratégiai Légiszállítási Képesség (a Pápán állomásozó C-17-es flotta) helyzetéről, amely programban Litvánia és Észtország is részt vesz.
MTI