Ugrás a tartalomra

Még elviszik a kidobott fenyőket

Létrehozva
Január végéig viszik el az AVE Miskolc Kft. autói a kidobott fenyőfákat. Sokan vízkereszt napját megelőzően leszedték a fákról a karácsonyi díszeket, mások január 6-a után dobták ki a fölöslegessé vált fákat, ám még január közepén is kerülnek ki a hulladékgyűjtők mellé egykori karácsonyfák.
Az első járat, amely a karácsony után kidobott fákat gyűjtötte össze a lakótelepeken, január 5-én indult el, ám mint azt Molnár Attilától, az AVE Miskolc Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a gyűjtőjáratok egészen január végéig elszállítják a hulladékká vált fenyőket.
– Januárban, szombatonként indul külön gyűjtőjárat azzal a céllal, hogy a társasházakat, lakásszövetkezeti részeket érintve összegyűjtsék a fölöslegessé vált fenyőket. A magánházakra nem terjed ki ez – tette hozzá.

A magánházas területekre ugyan nem jár a gyűjtőjárat, ám azok, akik nem tüzelik el a fát, térítésmentesen leadhatják azokat az AVE hulladékudvarainak valamelyikében. A Lorántffy Zsuzsanna, Bogáncs és József Attila utcai udvarokban begyűjtött fákat az AVE idén is karitatív célokra használja, segítve ezzel a rászorulókat. A fákat a beérkezett igények alapján osztják szét, jelentkezni a központi telefonszámukon lehet.
A kft. arra kéri a lakosságot, hogy a fákat továbbra is teljesen lebontva helyezzék a kukák mellé.

K. J.