
Szinte tapintható a feszültség a média képviselői között, ahogy várják a robbanást. A Tigáz bemutató tanpályáján vagyunk, az öt demonstrációs elem első állomását figyeljük a vastag plexi mögül, tisztes távolságban. Egy süllyesztett, 4x2x2 méteres, egyik oldalán rögzített műanyag fóliával lezárt betonbunkerre tapad a szemünk, majd egyszer csak megszólal a gáz feltöltését jelző hang, és néhány másodperc múlva nagy robbanással lángcsóva csap ki a betonbunkerből, a fóliát apró cafatokra tépve.
A második állomáson annak veszélyeit mutatják be, mi történik akkor, amikor egy árokásó gép egy üzemelő gázvezetéket sért meg, ezzel gázömlést okozva a sérülés környezetében. A hatás ezúttal sem marad el, többen összerezzennek az árokból kicsapó láng láttán, de a fáklyázás és a nyomásszabályozó szekrényben történt robbanás is hasonló „riadalmat” kelt. Az újságírók mellett álló szakemberek megjegyzik, hogy az elosztói engedélyes területén több száz ilyen állomás üzemel, és ellenőrzésük, karbantartásuk napi tevékenységet jelent.

Mint Soós Gábor, a Tigáz-DSO Kft. ügyvezetője is elmondta a bemutatót megelőző köszöntőjében, a cég 2013-ban hozta létre demonstrációs tanpályáját és műszaki oktatóbázisát. Kiemelte, a létesítmény célja az ellátásbiztonság növelése a Tigáz és a szolgáltatási tevékenységet végző vállalkozások szakembereinek technológiai, munkabiztonsági és tűzvédelmi ismeretei fejlesztése révén.
– Meg akartuk mutatni, hogyan tudjuk biztonságosan ellátni a lakosságot, mik azok az intézkedések és technikák, amik segítik a földgáz biztonságos elosztását. Szakértő kollégáink a nap folyamán bemutatták azt, mire kell vigyázni, és vészhelyzet esetén mit kell tenniük – fűzte hozzá az ügyvezető.

Évente egyébként átlagosan 100 esetben fordul elő vezetékszakítással kapcsolatos üzemzavar a Tigáz szolgáltatási területén, melyek többnyire a cég területén zajló földmunkavégzéshez kötődnek. Ezen esetek többsége közvetlen vagy közvetett módon veszélyezteti a gázfogyasztókat is, ezért a tanpálya kiemelt jelentőséggel bír az ellátásbiztonság növelése, a vállalkozói szemléletmód megváltoztatása terén, valamint a vészhelyzetek kezelésében és a megelőzésében.
Pristyák Tibor, a Tigáz-DSO Kft. területi üzemeltetési vezetője elmondta, a tanpályán igyekeznek azokat a szituációkat bemutatni, amelyek a gyakorlatban is előfordulhatnak. A tanpályán a szakembereknek lehetőségük nyílik a váratlan műszaki helyzetek szakszerű megelőzésének és kezelésének stresszhelyzetben történő gyakorlására, valamint a havária jellegű események elhárítására. További fontos cél a szakmában előforduló korszerű gáztechnológiai eszközök, technológiák bemutatása, valamint a felmerülő üzemeltetési-technológiai problémák elemzése.

Mint az üzemeltetési vezető is ismertette, a bázisnak köszönhetően az elmúlt közel egy évben több mint 500 fő részesült technológiai, munkabiztonsági és tűzvédelmi továbbképzésben. A katasztrófavédelemmel kötött megállapodás keretében a demonstrációs pályán 2014 második felében képzési program indul a Tigáz és a katasztrófavédelem munkatársai számára.
A Tigáz Sajószigeti utcai telephelyén a bemutatók mellett meghívott szakértők előadásokat is tartottak a témában. A Tigáz HSE képviselője mellett jelen volt a megyei katasztrófavédelem, valamint a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Miskolci Bányakapitányság munkatársa is.
K. I.
Fotó: F. K. Cs.