Ugrás a tartalomra

Kedvezményesen parkolhatnak a háziorvosok

Létrehozva
Júliustól kedvezményesen parkolhatnak a háziorvosok Miskolcon. A Régió Park Kft., kifejezetten háziorvosoknak szóló új bérlete a vállalkozói parkolóbérlet harmadába kerül. A bérlettel bármelyik parkolási zónában megállhatnak, így a háziorvosok hamarabb eljuthatnak a betegekhez.
A júniusi közgyűlésen került a gérmium elé a javaslat, amely kedvezményes parkolóbérletet biztosít azon vállalkozások számára, amelyeknek területi ellátási
kötelezettségük van, azaz közérdekű feladat átvállalási szerződésben állnak Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatával.
A határozat célja az egészségügyi alapellátás hatékonyabbá tétele. Ennek értelmében, Miskolcon 2014. júliusától bevezették az úgynevezett „Önkormányzati közérdekű egészségügyi feladat átvállalást végzők bérletét”. A bérlet Miskolc Megyei Jogú Város területén minden parkolási zónára érvényes. A bérlet éves díja bruttó 50.000 forint, vagyis a vállalkozói bérlet árának 1/3-ába kerül. Az elfogadott határozatról és a részletekről minden háziorvost külön levélben is értesít Kriza Ákos, Miskolc polgármestere.

Már 16-18 éve harcolnak azért, hogy azok az orvosok, akik a belvárosban dolgoznak meg tudjanak állni az autójukkal, mondja Palla Sándor, a Miskolci Háziorvosi Egyesülés elnöke. Nem csak arról van azonban szó, hogy a feladatellátásuk közben parkolniuk is kell, de azt sem tudni előre, hogy mennyi időre állnak le, így a parkolójegy használata sem egyszerű. A kedvezményes parkolóbérletre már volt más városokban példa, így örülnek neki, hogy a miskolci önkormányzat is megoldást kínál a problémára, ezt köszönik nekik - jegyezte meg az elnök. Olyan intézkedés ez, ami megykönyíti a háziorvosok munkáját, ám elsősorban a betegek érdekét szolgálja, tette hozzá.

A háziorvosok júliustól bármelyik parkolási zónában megállhatnak az új bérlettel, így sürgős esetben gyorsabban eljuthatnak az ellátásra váró betegekhez. Az új bérlet Miskolcon csaknem 110 orvos munkáját könnyíti meg.

minap.hu