Július elejétől augusztus végéig ingyenesen kölcsönözhetnek könyvet és folyóiratokat a Selyemréti Fürdő strandkönyvtárából a kilátogatók.
– Tavaly indítottuk ezt a szolgáltatást. Azt gondoljuk, hogy jó lehetőség az olvasásra. Egyedi igényeket is kiszolgálunk. Tehát ha valaki konkrét igénnyel jön, és címmel, hogx mit szeretne olvasni, akkor kihozzuk neki a könyvtárból, és rendelkezésre bocsátjuk – mondta el Prókai Margit, a II Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója.
A könyvtárosok a strandon olyan diákmunkások, akik először a munkaügyi központban regisztráltatták magukat, majd az önkormányzatnál kaptak nyári munkát.

– Vannak diákmunkásaink, kéthetes intervallumban váltják, cserélik egymást. a kultúrához közel tudnak itt kerülni. Nekünk ez a dolgunk, hogy valami olyan munkát adjuk nekik, amelynek ők is értelmét látják illetve hogy hasznos legyen a közösség, a város számára is – mondja Papp Ferenc, a Kulturális és Idegenforgalmi Osztály vezetője.
A diákok nem csak a Selyemréti strandon, de Miskolctapolcán is dolgoznak a nyáron.
Farkas I.
Fotó: M. L.