Ugrás a tartalomra

Véget értek az ÉSZAKERDÕ Zrt. munkahelyi képzései

Létrehozva
Befejeződött a Ne bújj a fa mögé! – Maradj versenyképes! – Munkahelyi képzések az ÉSZAKERDÕ Zrt.-nél címmel a Társadalmi Megújulás Operatív Programban indított oktatás-sorozat.
Ennek részeként 22 kollégájuk gyakorlati informatikai ismereteket szerzett. A képzés 80 órás volt, tavaly novemberben kezdődött és májusban ért véget. Az erdészeti igazgatóságok adminisztratív vezetői, pénztáros-adminisztrátorai, valamint társaságunk központjának jogi-, valamint bér- és munkaügyi osztályán dolgozók a korszerű irodai programok kezelését sajátították el.

– A június végéig tartó, 40 órás projektmenedzsment oktatást az erdészeti igazgatóságok műszaki vezetői, és a központban erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó munkakörben dolgozók számára szerveztük. 18-an projektek tervezéséhez és megvalósításához szükséges ismeretekhez jutottak. Azért tartjuk fontosnak az ilyen programok megvalósítását, mert így biztosítható, hogy jól felkészült munkatársak dolgozzanak nálunk – mondta Zay Adorján, az ÉSZAKERDÕ Zrt. vezérigazgatója.

minap.hu