Ha utasokat még nem is szállítanak menetrendszerűen a legutóbb érkezett miskolci Skoda villamosok, az menterendszerűnek tekinthető, ahogy érkeznek: egyrészt a terveknek megfelelő ütemezéssel, másrészt a határt Bánrévénél átlépve, az MVK telephelyére este fél 9 körül érkezve – legutóbb július 9-én, szerdán.
Jelenleg öt új Skoda szállít utasokat. Mielőtt a tizenkettedik, és mellette a többi új villamos is forgalomba áll, teljesítenie kell 500 kilométernyi tesztkört a megújult miskolci villamospályán, illetve a Nemzeti Közlekedési Hatóság által előírt hatósági vizsgán 100 százalékban meg kell felelnie.
A villamosok hónapjának júniust tekinthetjük, akkor ugyanis összesen öt jármű érkezett meg Miskolcra, és a korábbi kettő mellett még három forgalomba állt. Így a 600-as és 601-es mellett már a 602-es, a 603-as és a 604-es pályaszámú villamos is szállítja az utasokat.
Idén még 17 új villamos érkezik Miskolcra: ebben a hónapban még kettő, augusztusban összesen kettő, majd szeptemberben négy, és 3-3 darab októberben, novemberben és decemberben. Miskolc 31 darabos új villamosflottája, a 2015 első negyedévében leszállítandó két új Skoda villamossal lesz teljes.
minap.hu
Fotó: Fehér Péter