– Amikor a közgyűlésen tavasszal a költségvetést tárgyaltuk, észrevételeztük, hogy nem nagyon jut pénz a szocialista képviselők körzeteibe. Akkor azt mondták nekem, június 16-án elkezdődik a középszeri óvoda teljes felújítása – kezdte Földesi Norbert, a terület önkormányzati képviselője. Mint mondta, az épületben szigetelés és nyílászárócsere történt, de más nem. Elmondta, több szülő kereste már meg, hogy azt hallották, a gyerekek a 3-as számú iskolában lesznek ideiglenesen elhelyezve. Földesi Norbert példaként hozta fel a selyemréti óvodát, ahol hasonló a helyzet, s beszélt a Szivárvány óvoda esetéről is. – Itt, az Avason ugyanez a gond merült fel. A szülőknek korrekt tájékoztatásra van szükségük. Felajánlom a segítségemet az óvoda vezetőjének, hogy kiderítsük, mikor kezdik el a felújítást, és mikor fejezik majd be – zárta a sajtótájékoztatót Földesi Norbert.
xx xx xx
A miskolci Városháza közleményben reagált az elhangzottakra. Mint írják: „a Középszer úti óvoda felújításának kezdete önhibánkon kívül azért csúszik, mert a közbeszerzési eljárás még folyamatban van, előre nem látható műszaki problémák merültek fel és azok megoldásán dolgozunk. Előreláthatólag július végére tevődik át a kivitelezési munkák kezdete. A belső munkálatok augusztus közepére fejeződnek be, az egész beruházás pedig szeptember közepére valósul meg”.
minap,hu