
A közel fél évszázada működő könyvtár elektronikus hálózata, berendezései mára elöregedtek, elavultak. Emiatt a világításból ki kellett iktatni javíthatatlan lámpatesteket, vagy például nem bírta a hálózat egyszerre a számítástechnikai berendezések és a légkondicionálás terhelését, pedig az üvegfalú épületben nyáron nagy szükség lett volna rá. A mostani munka ezeket a gondokat is megoldja.
A Miskolc városa által finanszírozott, április első hetében kezdődött, és két hónapra tervezett munka során a kivitelező a teljes vezetékhálózatot kicseréli, új lámpatesteket szerel fel, amikbe nagy teljesítményű, energiatakarékos LED-izzók kerülnek. Megújul a szellőztetőberendezés, és természetesen kicserélik a dugaljakat, kapcsolókat is.
Ez idő alatt a könyvtár nyitva tart, nemcsak megszokott szolgáltatásaival, de programjaival, foglalkozásaival is várja az olvasókat.

– A munka tagkönyvtárunk alagsori termeiben kezdődött, csak később érnek majd a kölcsönzőterekbe – ismertette Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója. – Jó eséllyel nem kell polcokat mozgatnunk, és ígéretet kaptunk például arra, hogy a legnagyobb munkákat hétvégén végzik. Ez azt jelenti, hogy ha nem is zavartalanul, de folyamatosan szolgáltatunk ez idő alatt is.
Miskolc könyvtári hálózatához a központi II. Rákóczi Ferenc Könyvtár mellett hét tagkönyvtár tartozik. Idén ez a második, ahol jelentős fejlesztést hajt végre a város. Mint ismert, a diósgyőri Petőfi Sándor Könyvtár épülete teljesen megújul, nekik költözniük is kellett, ők most a Bagolyvár épületében fogadják az olvasókat.