Ha valaki a nyolcvanas-kilencvenes években azt mondta Miskolcon, hogy „kimegyek a Zsarnaira”, aligha kellett megmagyaráznia, hová készül. A Zsarnai piac fénykorában már kora reggel hömpölygött a tömeg: ruhák, cipők, magnókazetták, kozmetikumok, szerszámok és műszaki cikkek cseréltek gazdát, miközben ment az alkudozás, sültek a piaci falatok, és egymás mellett kínálták portékáikat magyar, lengyel, szovjet, majd bolgár, török, szlovák és kínai árusok.
A Zsarnai egyszerre volt piac, zsibvásár, találkozóhely és egy külön kis világ, amit, bár sokszor temettek az elmúlt évtizedekben, a mai napig fogalom a városban.
Rétből munkástelep, telepből piac
A Zsarnai története jóval korábbra nyúlik vissza annak piaci léténél. A Sajó egykori holtágának közelében fekvő terület eredetileg vízjárta, ártéri kaszáló volt. Erre utalnak a környék régi helynevei, példának okáért a Nád-szög, a Fecske-szög, illetve a Sajó-szög is. A XIX. században még a „Görbe érre járó” dűlő részeként említették, a Zsarnai elnevezés pedig a Miskolcon ismert Zsarnay család nevét őrzi.
A família legismertebb alakja Zsarnay Lajos volt, aki Sárospatakon és Göttingenben tanult, jogtudor, református lelkész, tiszáninneni szuperintendens és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Élete utolsó éveit Miskolcon töltötte, halála után pedig az avasi temetőben helyezték nyugalomra.
A rétből úgy lett telep, hogy a területet feltöltötték, majd a téglagyárban, a városi kertészetben és a Gömöri pályaudvar környéki ipartelepeken dolgozó munkások kezdtek itt apró, többnyire szoba-konyhás házakat építeni. A talajvíz miatt az építkezés sokszor nehézkes volt, a telep így is lassan, de biztosan benépesült.
A piac kialakulásához az is hozzájárult, hogy a Szentpéteri kapuban található régi vásártér és lóversenypálya a második világháború után fokozatosan elveszítette szerepét. Az 1944-es bombázások során a pálya és a tribün is megsérült. Bár a szomszédos állatvásárterek még az ötvenes évek elején működtek, a környék beépítésével – főként a Megyei Kórház felépítésével – fokozatosan eltűntek. Emiatt pedig új vásártérre volt szükség, így a Zsarnaiak nevével fémjelzett telepből alakult ki a piactér. Bár a terület funkciója megváltozott, a név öröklődött.
A „kis KGST” fénykora
A nagy korszak a nyolcvanas években jött el. Ekkor ragadt rá a lengyelpiac, KGST-piac, kis KGST, ocskapiac és bolhapiac elnevezés is.
Egy 1989-es beszámoló szerint szerdán, pénteken és szombaton már hullámzott a tömeg, és az esernyőtől a kisrádión át a búvárszivattyún keresztül az ütvefúróig szinte bármit meg lehetett találni. A lengyel árusok mellett idővel szovjet, török, bolgár, kínai és szlovák kereskedők is megjelentek, velük együtt pedig a nepperek, a hajnalban felvásárlók és az alkalmi viszonteladók is a piac természetes közegéhez tartoztak.
Nem véletlen, hogy egy 1993-as fotó képaláírása így foglalta össze a hely szellemét, miszerint itt „minden áru vehető és minden pénznem használható (volt).”
A Zsarnai történetéhez ugyanakkor hozzátartozik egy kevésbé ismert, szinte filmszerű epizód is. Egy 2001-es riport szerzője felidézte, hogy korábban találkozott a Zsarnay család egyik idős leszármazottjával, aki ugyan vissza szerette volna igényelni a hajdani birtokot, de a piachoz nem nyúlt volna. Éppen ellenkezőleg: örült annak, hogy családja egykori földjén ilyen jó hangulatú hely működik, így maga is szívesen látogatta.
Megváltozott körülötte a világ
A kétezres évekre megváltozott gazdasági környezet bőven kihatott a piacra is. A rendszerváltás után gyökeresen megváltozott a kereskedelmi attitűd: megjelentek a nagyáruházak és bevásárlóközpontok, a Metro, a Tesco, a Cora, vagy épp az újonnan épült plázák rengeteg vásárlót csábítottak el.
Közben egyre komolyabban felmerült a költözés, ugyanis sokáig téma volt a terület ipari hasznosítása.
Szóba került a Repülőtéri út és a Zsigmondy utca környéke, valamint a Boldva utca, a Metro mögötti terület is. A város 2001-ben már úgy határozott, hogy a régi vásártér csak akkor szüntethető meg, ha előbb elkészül az új piac infrastruktúrája és megkezdődik annak működtetése. Hosszas előkészítő munka után végül minden maradt a régiben.
Korai volt a halálhír
Olyannyira bizonytalannak látszott a Zsarnai jövője, hogy egy 2002-ben megjelent helytörténeti összefoglaló már gyakorlatilag el is temette. A szerző szerint az egykor zsongó, hullámzó tömegeket vonzó bolhapiac „kimúlt”, és helyén előbb-utóbb más érdekek, más objektumok jelennek majd meg.
Csakhogy a Zsarnai nem olvasta a saját nekrológját. 2007-ben már ismét arról tudósítottak, hogy kisebb területen ugyan, de továbbra is működik, és megőrzött valamit abból az utánozhatatlan zsibvásári hangulatból, amelyeket nem találhattak meg a városi plázákban.
És ez ma sincs másként. A Gyimesi utcai Zsarnai piac jelenleg is működik, szombaton és vasárnap 7 és 15:30 között várja a vásárlókat. Az elmúlt években ráadásul burkoltak területeket, fedett árusítóhelyeket alakítottak ki, új beléptetőrendszert telepítettek és a parkolási lehetőségeken is javítottak.
Igaz, már nem az a hatalmas KGST-piac, amelyre hajdan tömegek indultak, de a lényege valahol megmaradt: keresgélni, alkudozni, és rábukkanni valamire, amiről az ember öt perccel korábban még nem is tudta, hogy szüksége van rá.
Talán éppen ezért több egyszerű piacnál. Egy olyan apró szigete a régi idők Miskolcának, amely túlélte a rendszerváltással együtt járó gazdasági átalakulást, a multikat, a plázákat, vagy az újhullámos webshopok csábító világát. Sőt, túlélte még a saját halálhírét is.
Nagy Attila
