Soltész Miklós hozzátette: van még mit tenni, de a csökkenés így is nagy eredmény.
A Székesfehérvári Egyházmegyével közösen tartott sajtótájékoztatón bejelentették, hogy Spányi Antal katolikus megyéspüspök néhány hete létrehozta az egyházmegye segítő csoportját a valamely okból kiszolgáltatott helyzetben lévők támogatására. Soltész Miklós közölte, hogy a minisztérium az elmúlt években minden felekezetet támogatott és próbálta segíteni közösségépítő munkájukat. Ennek egyik példája a szolgálati gépkocsik cseréje volt, amelynek keretében az egyházmegye egy elektromos autót vásárolt. Az államtitkár szerint ez jó példa lehet más egyházi közösségeknek arra, hogy az élet védelme mellett a teremtett világ védelmében is élen járhatnak az egyházak.
Spányi Antal püspök kiemelte, hogy a katolikus egyház a megfogant élet és a környezet védelméért is sokat tesz. Hozzátette, a teremtés védelme az élet védelmével lehet teljes, ezért indítottak programot a hátrányos helyzetben lévők megsegítésére. Bejelentette, hogy a vértessomlói búcsújáró helyen - amelyet a gyermekszületésért imádkozó családok búcsújáró helyévé tettek - egy új kezdeményezés indul. Július elején a már megszületett gyermekek nevét úgynevezett hálaszíveken helyezhetik el az érintett szülők, így kifejezve hálájukat egy-egy új életért. A hálaszíveket Zalavári Fruzsina iparművész készíti.
Hajdú Ferenc provikárius az egyházmegye segítő csoportjáról szólva közölte: céljuk támogatni mindazokat, akik kiszolgáltatott helyzetben vannak valamilyen okból. Hozzátette, iskoláikon és a hitoktatásokon keresztül mintegy huszonötezer gyermekkel vannak rendszeres kapcsolatban, ezt kihasználva kívánják a segítségre szorulókat biztonságba, gyógyító közösségbe segíteni.