
Ma mindenki a Magyar Televíziót nézte. Több ezer iskola csatlakozott a Jobb veled a világ Alapítvány akciójához. A Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola kisdiákjai is dalra fakadtak, és egyszerre énekelték a Mindenki című film kórusával a természetvédelem fontosságát hirdető dalt.
Az iskolában minden évben több programmal is készülnek a Föld napjára, de a hétköznapokban is odafigyelnek a természet védelmére. A közös éneklést élőben közvetítette a televízió. Több élő kapcsolás is volt a programban. Köztük Miskolcról is.

A Kaffka Margit Általános és Alapfokú Művészeti Tagiskolában közösen nézték, amikor a gyerekek az egész országban együtt énekeltek.
A szöveget már itt is fejből tudták a gyerekek. Az éneklés remekül sikerült, de nem csak a dalt és üzenetét ismerték a diákok. A hétköznapokban számukra természetes a környezetvédelem.
-Ilyenkor, a Föld napja környékén projektet tervezünk, és a gyerekekkel hulladékot gyűjtünk, virágokat ültetünk, kirándulásokat szervezünk, különböző versenyeket szervezünk, számukra, de egész évben a fenntarthatóságra, a környezetvédelemmel foglalkozunk – mondja Somogyi Éva, a Könyves Kálmán Általános Iskola és AMI Kaffka Margit Általános és Alapfokú Művészeti Tagiskola pedagógusa.
A környezetvédelem fontosságára, egy fenntartható életmód, és környezettudatos gondolkodásmód kialakítására hívja fel a figyelmet a külön erre az alkalomra írt dal. A Jobb veled a világ Alapítvány kezdeményezéséhez több mint kilencven ezren csatlakoztak.
