A helyiek azt mondják, borzasztóan szemetes a környék, hiába szedik össze rendszeresen az eldobott hulladékot, utána ugyanúgy felhalmozódik, ugyanúgy eldobálják az arra járók.

– Az ember nem mer ugye szólni nekik… – fűzi hozzá elkeseredetten az egyik helyi lakos, aki nagyon örült a szombati szemétszedésnek. Mint mondta, egészségügyi szempontból is fontos az akció, hiszen patkányok is vannak a felhalmozott szemétdombokon.

– Az lenne persze az igazán jó, ha a most kitisztított környezet meg is maradna… – mondja az asszony.

A történelmi Avason minden tavasszal „nagytakarítanak”, lomtalanítanak. A körzet önkormányzati képviselője szerint a Domb utca és környéke sajnos egy olyan része a történelmi Avasnak, ahol a közösségi együttélés szabályait be nem tartó emberek is laknak.

– A városnak nagyon sok pénzébe kerül, hogy itt folyamatosan rend legyen – mondja Hubay György, aki a Rendészeti Bizottságnak is az elnöke. – Azért is rossz ez az állapot, mert laknak itt olyan emberek is, aki betartják a szabályokat, és el vannak keseredve, hozzám hasonlóan, az áldatlan állapotok miatt.

A szemét mennyiségéből egyébként kitűnik, hogy rendszeresen, nagy mennyiségben hordják a Domb utcára a hulladékot, amit előtte átválogatnak, és az kerül ide, amit már nem tudnak hasznosítani a szemétlerakók.

– Reményeink szerint rövidesen kiépül a városban a teljes kamerarendszer, ezen a környéken is lesz több kamera, így sikerülhet elkapni és megbüntetni azokat, akik ide hordják a szemetet, és komoly pénzeket vesznek ki a város kasszájából – húzta alá Hubay György.

Az önkormányzati képviselő hozzátette, a történelmi Avas borospincés részén rendezettek a körülmények. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a város napjához kapcsolódó Borangolás miatt biztosítanak a borospincék tulajdonosainak lehetőséget arra, hogy a lomokat összeszedjék és a kihelyezett konténerekbe rakják. Ezeket a hulladékokat ingyenes elszállítja a város.