Vasárnap a méhek napja
Magyarországon sajnos nem divat a mézfogyasztás, egy magyar ember átlagosan évente mindösszesen 70 dekagrammot fogyaszt el belőle, pedig nagyon egészséges. S mindezt a méheknek köszönhetjük.
Április 30-án, vasárnap, a tavaszi virágzás idején a Miskolci Állatkertben is felhívják a figyelmet a méhek természetben betöltött rendkívül fontos szerepére – hiszen a méhek virágokat beporzó munkája nélkül nemcsak méz nem, hanem élet sem lenne. Emellett természetesen cél az is, hogy ráirányítsák a figyelmet a méz fogyasztásának jótékony hatásaira, előmozdítva ezzel a hazánkban még mindig alacsony mézfogyasztást.
Hétfőn állatkerti majális
Május 1-jén is várnak mindenkit a Miskolci Állatkertbe, ahol ismét érdemes lesz egyet sétálni, hiszen egész nap állatbemutatókkal, látványetetésekkel várnak mindenkit, ahol többek között közelebbről is megismerkedhetnek a látogatók ragadozó madarakkal és hüllőkkel, valamint bepillantást nyerhetnek a nemrégiben a Miskolci Állatkertbe érkezett kakaduk képességeivel is.
A nap részletes programját az állatkert weboldalán olvashatják az érdeklődők.