A kiérkező mentők a vársiklóval, majd egy szakaszon gyalog jutottak el a baleset helyszínére, ahol megkísérelték újraéleszteni az áldozatot, de sikertelenül. A rendőrség közleménye szerint a baleset a vár egy olyan részében következett be, amelyet lezártak a látogatók elől.
A rendőrség nyomozást indított a haláleset körülményeinek kivizsgálására, de kizárnak tartja a bűncselekmény lehetősségét. A dévai várat hossza restaurálási munkálatokat követően tavaly nyitották meg ismét a nagyközönség előtt.