
Emmanuel Macront egy tökéletesen megszervezett csoport lőtte fel pályájára, és egyetlen feladata az, hogy ezt a csoportot szolgálja. Sajnos azonban ebből az átlag francia nem sokat láthat meg, és főként semmit nem profitálhat belőle, éppen ellenkezőleg. A csoport tagjai nem tartoznak sem a baloldalhoz, sem a jobboldalhoz, sem a centrumhoz, mert nem politikusok, hanem a legfelsőbb francia pénzügyi- és vállalatvezetői szférába tartoznak, azt alkotják. A médiában ismert és sokat emlegetett neveken túl ( P.Drahi, P. Bergé, C. Bébéar, V. Bolloré, A. Bompard, P. Gattaz, J, Attali, A. Minc, …) nyilván vannak titokban tartott nevek is, most különösen egyre gondolok, Soros György nevére.
Mit tudunk ma Soros Györgyről?

A Soros befektetési alap tulajdonosát mindenütt csak úgy emlegetik, mint azt az embert, aki legyőzte az Angol Nemzeti Bankot. Őt tartják az 1992. szeptember 16-i fekete szerda mögött álló spekulánsnak, aki az angol font esésére spekulálva, kiprovokálta annak az európai pénzrendszerből (SMI) való távozását. Ekkor Soros egyetlen éjszaka egy milliárd dollárt söpörhetett be.
A Wall Street Journal egyik írásából azt is megtudhatjuk, hogy Soros később, 2010-től New York-ban rendszeresen találkozott egy ismert étteremben a legnagyobb „hedge fund”-ok vezetőivel, azért, hogy egyeztesse velük az euró elleni támadása tervét. Soros ezt a célját is elérte már, hiszen az euro jelenleg lényegében paritásban van a dollárral.
Az euro mellett Soros és spekuláns társai célpontjaivá váltak a különösen eladósodott európai országok Portugáliától Franciaországig. A kamatok emelkedésére spekulálva kikényszerítik az egyes kormányok gazdasági megszorító intézkedéseit, és ezzel a növekedés megállását, a munkanélküliség emelkedését. Lényegében több tízmillió bérből élő európai polgár fizeti meg a Soros vezette spekuláns csoport sokmilliárdos hasznát. Jelenleg, az euro bevezetése óta, Soros nem spekulálhat az egyes európai valutákkal, éppen ezért meg is tesz mindent az euro eltűnéséért.
Soros Györgynek a görög istenekéhez hasonló hatalma van. Képes tönkretenni egy országot, vagy csődbe juttatni bármely nemzeti bankot. Jelenleg is dollár milliárdokkal tolja az euro eltűnésével egyenértékű spekuláns pozíciót.
Emmanuel Macron pedig lényegében már a cinkosa, de francia elnökként is az lesz?
Manuel Gomez
Dreuz.info - merikai konzervatív keresztény hírportál.