Ugrás a tartalomra

Egyhetes melanómaszűrési program indul a jövő héten

Létrehozva
A kampányt 1999-ben indították és 2009 óta hazánkból is egyre több város csatlakozik az akcióhoz. Miskolcon összesen 8 helyszínen végeznek majd rákszűrést. A cél, a figyelem felhívása a daganat korai észrevételére és kezelésére.

melanoma.jpg

Forrás: dermatica.hu

A melanóma a bőr rosszindulatú daganata. A leggyakoribb daganatok listáján a 8. helyen áll. Elsősorban a középkorúak betegsége.

– Legtöbbször napsugárzásnak kitett bőrfelszínen alakul ki – mondta Majoros Tibor, a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Semmelweis Tagkórháza Bőrgyógyászati Osztályának szakorvosa. – Leggyakoribb előfordulási helye a mellkas, a törzs, illetve a lábak szoktak lenni. Sajnálatos módon a melanómának a gyakorisága az elmúlt években, évtizedekben rohamosan nő. Kutatások, illetve statisztikák azt mutatják, hogy mintegy 10 évente az előfordulásoknak és az új betegeknek a száma megduplázódik.

Éppen ezért a megelőzésre, a korai diagnosztizálásra ma már egyre nagyobb figyelmet fordítanak. Nem elég, hogy kerülni kell a túlzott szoláriumozást, vagy a közvetlen, mértéktelen napozást, rendszeresen önvizsgálat, időnként pedig bőrgyógyászati szűrés is szükséges.

Az EuroMelanoma program 1999-ben alakult, azért, hogy megosszák az összes fontos információt a bőrdaganat megelőzéséről, korai észrevételéről és kezeléséről. A jövő heti kampányban 22 hazai város vesz részt. Országosan Budapest után Miskolcon a legtöbb helyszínnel. Itt nemcsak a kórházakban, de még a Miskolci Egyetemen is lesz szűrés.

melanoma2.png

Forrás: marieclaire.hu

– Osztályunk már több éve részt vesz ebben a programban – mondta Sziray Ágnes, a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Semmelweis Tagkórháza Bőrgyógyászati Osztályának adjunktusa. – Minden évben különböző célcsoportok voltak a figyelem fókuszába állítva. Rendőrségi dolgozók, mentőszolgálat dolgozói. Idén az egyetemisták. Internetes oldalon lehet, az EuroMelanoma honlapján a programra, ahol külön városokra, napra lebontva lehet időpontot foglalni.

A nyolc miskolci helyszínből ma még négy helyre voltak szabad helyek.