
A felnőtt siketek hazánkban 1802-ben, a Cházár András kezdeményezésére megindult iskolai oktatás hatására kezdték el megszervezni társasági életüket, baráti köreiket. Több egyesület bevonásával 1902-ben kidolgozták a SINOSZ Siketek és Nagyothallók Országos Szövetség egységes szervezetének alapszabályát, amelyet a belügyminiszter 1907-ben hagyott jóvá. Ennek már száztíz éve.
– Ma országosan tizennégyezer-ötszáz tagot számolunk – mondta Béres Ágnes, a SINOSZ B.-A.-Z. megyei titkára. – Ebből Miskolcon és környékén ezerötszázan élnek. Borsodban pedig három tagszervezet is van.
A szövetség többek között segítséget nyújt az információk akadálymentes eléréséhez tagjai számára, a munkavégzéshez, támogatja az önálló életviteli törekvéseket, kedvezményes utazási és üdülési lehetőséget biztosít, kulturális, sport, szabadidős tevékenységeket szervez, szolgáltatásokat – jelnyelvi tolmácsszolgálat, jogsegélyszolgálat, munkaerő-piaci tanácsadás – nyújt, valamint szakmai találkozókat szervez.
Száztíz éves fennállását a tagok Miskolcon azzal ünnepelték meg, hogy száztíz lufit engedtek fel az égbe. Ez az esemény valójában egy róluk szóló kisfilm utolsó képkockáin is szerepel majd.
