TALÁLATOK: 39481 - 39500 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Idei utolsó ülését tartotta a megyei közgyűlés
MegyeMiskolcKözélet
Utolsó ülését tartotta idén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat. Egy új közgyűlési képviselő eskütétele és bizottsági tagsági delegálások után a testület tájékoztatót hallgatott meg a nemzetközi kapcsolatokról, valamint a megye gazdasági folyamatairól is.

Elfogták a takarékszövetkezeti rablót!
MiskolcBulvár
Csütörtökön, Budapesten elfogták a miskolci, takarékszövetkezeti fegyveres rablót a TEK bevonásával.

Támogatást kapnak a fogyatékossággal élőket foglalkoztató cégek
BelföldKözélet
Még az idén 2 milliárd 670 millió forint támogatást kapnak a megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő embereket foglalkoztató akkreditált cégek a munkakörülmények javítására, eszközeik fejlesztésére – jelentette be a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár…

Tízéves a Bűnmegelőzési Szabadegyetem
MiskolcKözéletBulvár
Az erőszak és a konfliktusok kezelése, az iskolai és családon belüli erőszak – ezekről a témákról is hallhattak előadást az idén 10 éves Bűnmegelőzési Szabadegyetem hallgatói. Csaknem 200-an szerezték meg az oklevelet, közülük több mint 50-en szerdán át is vették a certifikációt az egyetem…

A munka elvégzése helyett eladta az építőanyagot
MiskolcMiskolcBulvár
Vádemelést javasol a rendőrség azzal a férfival szemben, aki egyik ismerőse miskolci házának felújítását vállalta el, azonban a rábízott építési anyagokat beépítés helyett eladta. A gyanúsított ezután két egymást követő napon is feltört egy büfét.

Okuka megnősült, és jó folytatást vár
SportDVTKCsapatsport
A diósgyőri labdarúgók közül van, aki a világot járja, más az egyetemi vizsgáira készül a téli szünetben, Dražen Okuka pedig megnősült. A csapat nyári szerzeménye négy gólpasszal vette ki a részét a dobogón telelő DVTK remek őszi teljesítményéből.

Javult a karácsonyi szezonális élelmiszerek biztonsága
BelföldGazdaság
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával zajlik idén is a karácsonyi szezonális élelmiszerek biztonságának a vizsgálata, az eddigi tapasztalatok kedvezőbbek a tavalyinál.

Érmekkel és élményekkel tértek haza Argentínából
MiskolcKözélet
Kimagasló eredményt ért el a Földes Ferenc Gimnázium két diákja a nemrégiben Argentínában, több mint 200 résztvevővel megrendezett nemzetközi természettudományos diákolimpián. Sajgó Mátyás ezüst, Novák Márk bronzéremmel, és természetesen rengeteg élménnyel tért haza a versenyről.

FIFA-világranglista: a magyar válogatott a 45. helyen zár
SportCsapatsport
A magyar válogatott egy helyet rontva 45. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott, ez évi utolsó világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok német válogatott vezet Argentína és Kolumbia előtt.

Garázdák rendőrkézen
BulvárMegyeMiskolcBulvár
A megye rendőri szervei december 16-án három személyt vettek szabálysértési őrizetbe.

Élre ugrott a MEAFC
SportCsapatsport
Igazi csapatmunkával, saját pályáján fektette két vállra az eddig még veretlen Debrecent a MEAFC férfi kosárlabda-csapata.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány árváinak adnak és kérnek ajándékot
MiskolcMiskolcKözélet
Az adventi időszakban Miskolc vezetése igyekszik kiemelten figyelni azokra, akik nehéz sorban élnek, segítségre szorulnak. A Polgármesteri Hivatal is gyűjtést rendezett, és most a lakosságot kérik, tartós élelmiszerrel, ruhával segítsék az árvákat.

Női kézilabda Eb – Németh: felszabadultan kell játszani
SportCsapatsport
Felszabadultan játszva van esélye pénteken a franciák ellen megszerezni az ötödik helyet a magyar női kézilabda-válogatottnak a magyar-horvát közös-rendezésű Európa-bajnokságon Németh András szövetségi kapitány szerint.

Győzelemmel búcsúzott az MVSC
SportCsapatsport
Nem történt meglepetés, elmaradt a nagy csoda szerdán este Miskolcon – viszont egy kisebbet átélhettek a hazai drukkerek, amikor az Albrecht Miskolci VSC MVSI női röplabda együttese a Magyar kupa negyeddöntőjének visszavágóján fogadta a Vasas–Óbuda gárdáját.

Kárenyhítési alap a Széchenyi Banknak, védőháló az MKB-nak
BelföldBelföldGazdaság
Kárenyhítési alapot állít fel a kormány a Széchenyi Bank betéteseinek – közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Matolcsy György jegybankelnökkel közös sajtótájékoztatóján.

Nagy sikert aratott a gospel az adventi villamoson
MiskolcKözéletKultúra
Nagy sikert aratott az egyik New York-i gospelkórus főpróbája, amit rendhagyó helyen és közegben, az adventi villamoson tartottak szerda délután. A belvárosi evangélikus templomban adott koncertjük előtt Miskolcot is bejárták, nagyon tetszett az énekeseknek a város.

A házi patikát is töltsük fel az ünnepek előtt!
BelföldKözéletSzabadidő
A jövő heti karácsonyi ünnepek miatt öt egybefüggő munkaszüneti nap lesz, ezért az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) arra figyelmeztet, hogy aki rendszeresen szed valamilyen gyógyszert, az időben készüljön fel ezek beszerzésére.

Stabil a költségvetés, folytatódnak a fejlesztések
MiskolcKözélet
Tárgyaltak a költségvetésről, döntöttek többek között az Egressy-szobor felállításáról és a városi díjkuratóriumról is. Első rendes, és egyben ez évi utolsó ülését tartotta Miskolc város ősszel megválasztott közgyűlése. A testület következő ülését február 12-ére hívta össze Kriza Ákos polgármester.

Történelmi siker! – az 5. helyért folytatja a magyar csapat
SportCsapatsport
Az ötödik helyért játszhat pénteken a franciák ellen a magyar női kézilabda-válogatott a magyar–horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon, miután szerdán 29-25-re legyőzte az olimpiai bajnok norvég csapatot.

Bővítették az Exim és a kínai eximbank együttműködését
GazdaságBelföldGazdaságVilág
Bővítették az Exim és a kínai eximbank együttműködését, 200 millió euróról szóló hitelszerződést írt alá a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Exim) és a Kínai Eximbank (China Exim) Belgrádban szerdán – közölte az Exim az MTI-vel.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 1973
- 1974
- 1975
- 1976
- 1977
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal