TALÁLATOK: 40081 - 40100 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Olcsóbban vásárolhatnak jegyet a Magyar Nagydíjra a diákok
SportTechnikai sport
Ötezer, három napra szóló álló diákjegyet bocsátanak ki a jövő évi, jubileumi, harmincadik Forma-1-es Magyar Nagydíjra.

Mégis vizsgálná a magyar gazdaságot Brüsszel
GazdaságGazdaság
A korábbi évekhez hasonlóan az idén is úgy döntött az Európai Bizottság, hogy 15 másik országgal együtt Magyarország gazdaságáról is úgynevezett mélyreható vizsgálatot készít - közölte pénteken Pierre Moscovici gazdasági biztos.

Hétfőn viszik a macikat a Macik a beteg gyerekeknek
SportDVTK Jegesmedvék
A Miskolci Jegesmedvék az elmúlt évek hagyományainak megfelelően az idén is megtartották a Teddy Bear Toss-t, azaz a Dobj egy macit! akciót. A jégkorong szurkolók most is kitettek magukért, így 12 zsák plüssállatot vihet a csapat a Ronald McDonald Házban gyógyuló gyerekeknek.

Távozik a Miskolci Önkormányzati Rendészet vezetője, Vincze Csaba
MiskolcMiskolcKözélet
December elsejétől közös megegyezéssel távozik posztjáról Vincze Csaba. Az új igazgató Kovács László Csaba lesz.

Iszlám szélsőségesekre csaptak le Ausztriában
VilágVilág
Feltételezett iszlám szélsőségesek elleni rajtaütést hajtottak végre több osztrák városban, a péntek hajnali razzia egyik fő gyanúsítottja egy bosnyák férfi, akit a helyi sajtó gyűlöletprédikátorként aposztrofál.

Brüsszel most nem kritizálja a magyar költségvetést
GazdaságGazdaságVilág
A vizsgált 16 eurózóna-tagország 2015-ös költségvetési tervei közül hét esetében látja úgy a bizottság, hogy fennáll annak a kockázata, hogy ezek az országok jövőre megsértik a stabilitási és növekedési paktumban lefektetett fiskális előírásokat - közölte pénteken az Európai Bizottság.

Csoda készülőben: már díszítik a miskolci adventi villamost
KözéletMiskolcKözéletKultúra
A Szent István téren idén is átalakul a virágóra adventi koszorúvá, az ünnep tiszteletére. Vasárnaponként, a miskolciak jelenlétében, egyházi iskolák műsorát követően a városvezetők gyújtják meg a gyertyákat. Minden adventi vasárnap délután 4 órakor kezdődik a program.

Ilyen ellenőrzésekre is számíthatnak a cégek
GazdaságBelföldGazdaság
A munkaügyi hivatal kiemelten ellenőrzi jövőre a munkaerő-kölcsönzéssel és a szabadsággal kapcsolatos szabályok betartását - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság 2015-ös ellenőrzési tervéből.

Premier: a megrontó hatalom operája a miskolci színházban
KultúraMiskolcKultúra
Verdi operája Victor Hugo 1832-ben írt, A király mulat című drámája alapján készült. Amit betiltottak, ugyanis alaposan nekiment kora politikai rendszerének – főszereplője, a púpos Triboulet valódi figura, XII. Lajos és I. Ferenc udvari bolondja volt.

Újabb rangos elismerés a miskolci tanárnak
KözéletMiskolcKözélet
Ismét elismerésben részesült egy miskolci tanár. A közoktatás egyik legrangosabb díját vehette át csütörtökön Endrész Gyöngyi, a Földes Ferenc Gimnázium kémiatanára.

Megőriznék a hibátlan mérlegüket a miskolci pólósok
SportCsapatsport
Az OB I/B osztályú férfi vízilabda bajnokság hetedik fordulójában a PannErgy Miskolci VLC együttese szombaton a fővárosba látogat, ahol a Honvéd UVKSE gárdája ellen ugranak medencébe az együttes játékosai. Riport.

Több mint öt év után fogtak el egy férfit
BelföldBelföldBulvár
Több mint öt év után fogták el egy budapesti bankrablás gyanúsítottját, a férfi előzetes letartóztatásba került - közölte a rendőrség péntek reggel a honlapján.

Szallas.hu: felsőtárkányi az év szálláshelye
GazdaságBelföldGazdaság
Kiosztották az Év szállása 2014 verseny díjait: közel 250 ezer vendégértékelés és 40 ezer szavazat, valamint a szakmai zsűri véleménye alapján az idén a felsőtárkányi Bambara Hotel kapta az elismerést - közölte a versenyt elindító Szallas.hu portál csütörtökön.

Megnyitották a Tüskecsarnokot
Sport
Hivatalosan megnyitották csütörtökön a főváros új multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnokát, az újbudai Tüskecsarnokot.

Kupakokkal segít a Miskolci Nemzeti Színház
MiskolcMiskolcKözéletKultúra
A tavasszal készített hatalmas méretű Shakespeare-mozaikhoz gyűjtött több mint 55.ezer kupakból több zsáknyi megmaradt, ezeket jótékony célra ajánlotta fel a Miskolci Nemzeti Színház.

Rekordszinten a francia munkanélküliség októberben
VilágGazdaságVilág
Franciaországban rekordszintre, 3 millió 461 ezerre emelkedett a regisztrált munkanélküliek száma októberben.

Nagyon smart – „okos” megoldások a városlakókért
MiskolcMiskolcKözéletGazdaság
A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.

Czomba: reális az esély a keresetnövekedésre jövőre
GazdaságBelföldGazdaság
Reális az esély a keresetek nominális és reálértékű emelkedésére jövőre – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és munkaerő-piacért felelős államtitkára az MTI-nek.

Idén is elindult a Mikulásvonat!
MiskolcMiskolcKözélet
„Meseország” régi és új lakóival, így többek között Lúdas Matyival, Döbrögivel, Gombóc Artúrral, Olaffal, a hóemberrel, valamint Anna és Elza hercegnővel várja a gyermekeket a következő hetekben a Diósgyőri Mikulásvonat, amely idén először csütörtökön indult el.

Borongás hóval, esővel
BulvárMiskolcBulvár
Délnyugat felől melegfront éri el hazánkat, amely vastagodó felhőzettel és estétől egyre több helyen csapadékképződéssel jár, áll az Országos Meteorológiai Szolgálat Miskolci Veszélyjelző és Szolgáltató Irodájának előjelzésében.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 2003
- 2004
- 2005
- 2006
- 2007
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal