TALÁLATOK: 40701 - 40720 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Megkezdte munkáját az Államreform Bizottság
BelföldBelföld
Megtartotta alakuló ülését, elfogadta ügyrendjét az Államreform Bizottság, amelynek feladata az Államreform II. nevű program egyes intézkedéseinek tudományos és társadalmi megalapozása, véleményezése. Patyi András, a testület vezetője az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: a bizottság minden…

„Pótjelentkezés” HPV-oltásra
BelföldBelföld
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) „pótjelentkezést” hirdet azok számára, akik valamilyen okból szeptemberben nem tudtak nyilatkozni, hogy kérik-e a humán papillomavírus (HPV) elleni oltást - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

Meghalt a leghíresebb kínai borbély
BulvárBulvárVilág
Százegy éves korában meghalt Csing Kuj, a kínai főváros leghíresebb borbélya, aki több mint 80 éven át gyakorolta szakmáját, a 20. század elején segített megszabadulni a férfiaknak a letűnt kort idéző hagyományos copfjuktól, és mesterségének két lábon járó enciklopédiájaként filmek főszereplőjévé…

Jövőre több forrás jut a köznevelésre, mint az idén
BelföldBelföldKözélet
A költségvetés tervezete szerint 2015-ben több forrás jut a köznevelésre, mint az idén – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára szerdán Debrecenben.

Lövedék csapódott be egy donyecki iskolánál, két gyermek meghalt
VilágKözéletVilág
Tüzérségi lövedék csapódott be szerdán a kelet-ukrajnai Donyeck egyik iskolája melletti sportcsarnokba. Az eddigi nem hivatalos adatok szerint két gyermek életét vesztette, további négy ember pedig megsebesült.

Délvidéki magyar golgota – kiállítás a népirtásról
MiskolcMiskolcKultúra
A Délvidéken 70 évvel ezelőtt történt atrocitásokra, a magyar lakosság sérelmére a szerb hatalom által, nemzeti alapon elkövetett népirtásra emlékezett kiállítással és előadással a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének miskolci csoportja. A szerdán megnyílt tárlat november 10-éig tekinthető meg a…

„Szembenézni a földönfutó idővel”
KultúraMiskolcKultúra
Ezzel a címmel állított össze Serfőző Simon munkáiból irodalmi estet Jónás Zoltán előadóművész. A műsor szerda délután a miskolci II. Rákóczi Ferenc Könyvtár vendége volt.

Az év európai internetes vállalkozójának választották Árvai Pétert
VilágBelföldKözéletVilág
Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója nyerte el az „Év internetes vállalkozója” díjat, amelyet még soha nem kapott meg magyar cég vagy vállalkozó – közölte a cég szerdán az MTI-vel.

Asztalitenisz – népes mezőnyt várnak az egyetemre
SportEgyéni sport
Idei legrangosabb versenyét rendezi meg szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Asztalitenisz Szövetség: Miskolc város felnőtt és ifjúsági bajnokságát. A vetélkedésnek a Miskolci Egyetem, az E/4-es kollégium tornacsarnoka ad otthont. November 6-a éjfélig még lehet nevezni.

A drogokról a Factoryban
MiskolcMiskolcKözélet
Nemcsak azt akarja bebizonyítani egy Miskolcon indult projekt, hogy a drog rossz, de egyben alternatívát is szeretnének nyújtani a fiataloknak, hogy mit csináljanak, mivel üssék el az idejüket ahelyett, hogy rossz útra tévednének.

Vasárnap megismétlik a polgármester-választást Ózdon
MegyeMegyeKözélet
Hat polgármesterjelölt közül választhat Ózd több mint 28 ezer szavazója vasárnap. Az október 12-i polgármester-választást azért kell megismételni az észak-borsodi városban, mert az akkori eredményt a Debreceni Ítélőtábla megsemmisítette.

Felvonulás és fakivágás lassítja a közlekedést
MiskolcMiskolcKözélet
Különböző időpontban, de a belvárosban és a garadnai úton is várható kis fennakadás a közlekedésben.

Felkerült Miskolc az autóipari térképre
MiskolcBelföldMiskolcGazdaság
„Miskolc felzárkózott a magyar autóipari központokhoz, melyek nagy hangsúlyt fektetnek a kutatás-fejlesztésre” – emelte ki a budapesti Hungexpon rendezett Automotive Hungary – Nemzetközi Járműipari Beszállítói Szakkiállítás nyitónapján Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter a Miskolci Egyetemet…

Szellemlámpa party fényérzékeny színészekkel
MiskolcMiskolcKultúra
Elemlámpás világítás, fényérzékeny színészek, szellemek a liftben – néhány kulcs a Shakespeare-évadra hangolt színházi Szellemlámpa partyhoz. Az Európai színházak éjszakája miskolci programjának minden momentumán látszik, hogy féktelen, gyermekien játékos agyvelők szüleménye volt – és szórakozása…

Magyarországon át akart eljutni az Iszlám Államhoz egy holland lány
VilágBelföldBulvárVilág
Magyarországon keresztül próbált egy fiatalkorú holland lány Szíriába jutni, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz. A lányt egy rendőri ellenőrzés során azonosították, a Terrorelhárítási Központ (TEK) biztonságos helyen őrizte, majd november 4-én átadta a holland hatóságoknak.

Őszi romantika és zenei színkavalkád a szimfonikusokkal
KultúraMiskolcKultúra
Az őszi színekben tobzódó természet a művészet egyik olyan hálás témája, mely a zenészeket is mesterművek megírására ihlette. A Miskolci Szimfonikus Zenekar november 6-i koncertjén egy olyan „őszi ének” csendül majd föl a Művészetek Házában, melyben felsejlik az elmúlás örök témája, de az őszi…

Expo: nagy érdeklődés Miskolc standjánál
MiskolcGazdaság
Idén is a budapesti Hungexpo ad otthont az Automotive Hungary – Nemzetközi Járműipari Beszállítói Szakkiállításnak november 5. és 7. között. A szerdai megnyitón Ganczer Gábor ötletgazda, a Hungexpo Zrt.

Holnap még többnyire napos időre számíthatunk
MiskolcMegyeMiskolcKözélet
Éjjel eleinte változóan, majd gyengén felhős lesz az ég. Foltokban köd képződik. Csapadék nem valószínű. A déli szél többnyire mérsékelt marad. Reggelre általában 4 fokig csökken a hőmérséklet.

Civilek a megye biztonságáért
MegyeMegyeMiskolcKözélet
Együttműködési megállapodást írt alá a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a területén működő tizenhat járási mentőcsoport tagjaival, így mostantól hivatalosan is működik a közös munka.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 2034
- 2035
- 2036
- 2037
- 2038
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal
