TALÁLATOK: 64701 - 64720 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Forgatókönyvíró pályázatot hirdettek
KultúraBelföldCímlap
Forgatókönyvíró pályázatot hirdet a Budapest Film profi és amatőr fiatal írók számára azzal a céllal, hogy a fiatal írók lehetőséget kapjanak tehetségük megmutatására, és kapcsolatba kerülhessenek a filmipar jelentős producereivel, rendezőivel és forgatókönyvíróival.

Tűzifát oszt a rászorulóknak a Karitász
KözéletBelföldCímlapSzociális
Mintegy 18 millió forint értékben osztott, illetve oszt ki tűzifát országszerte a Katolikus Karitász a rászorulók között, az elkövetkező napokban a Bajóti régió területén élő, nehéz helyzetben lévő családokhoz juttatják el az adományokat.

Görömbölyi szépkorúakat köszöntöttek
KözéletHelyi hírekCímlap
Zsúfolásig megtelt péntek délután a Görömbölyi Művelődési Ház, ahol a városrész 70 évesnél idősebb lakóit köszöntötték. A hangulatos ünnepségen részt vett Kriza Ákos polgármester, Csöbör Katalin országgyűlési képviselő és Nehéz Károly, a térség önkormányzati képviselője is.

Mesterséges hótorlaszt emeltek Borsodban egy úton
BulvárKözéletBelföldCímlapKözlekedésBűnügy
Hótorlaszt emeltek valakik a Hangonyt Domaházával összekötő út hangonyi kivezető szakaszán. Baleset nem történt, ám közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak ismeretlen tettesek ellen – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság…

Kutatást indít a gyűlöletbeszédről a médiatanács
KözéletBelföldCímlap
A szakértők és az érdeklődők véleményének megismerése céljából kutatást indít a gyűlöletbeszédről a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa – tájékoztatta a hatóság szóvivői irodája pénteken az MTI-t. A február és szeptember között zajló adatgyűjtés kérdőíve letölthető a hatóság…

Dupla edzőmérkőzés szombaton
SportCímlapDVTK
Szombaton a DVTK két részre osztott kerete a szlovák élvonal negyedik helyén telelő MFK Ko¹ice két csapata ellen lépett volna pályára, de csütörtök késő délután az ellenfél technikai okokra hivatkozva lemondta a találkozókat. Edzőmeccs így a Bükkábrány és a Putnok ellen lesz, szombaton délelőtt a…

Új vezetőt neveztek ki az Opel élére
GazdaságKülföldCímlap
Új vezérigazgatót neveztek ki az Opel német autógyártó társaság élére, Karl-Thomas Neumann a Volkswagentől érkezett, és azt várják tőle új munkahelyén, hogy nyereségessé teszi a céget.

Szó sincs ekkora áremelésről!
VárosinfóKözéletHelyi hírekHolding hírekCímlapAVE Miskolc Kft.
Az MSZP sajtótájékoztatóján elhangzottakra Molnár Attila, az AVE Miskolc Kft. ügyvezetője reagált, aki elmondta: 2007-ben 41 százalékos szemétszállítási díjemelést kellett Miskolc város lakosainak elszenvedniük. Ennek az volt az oka, hogy az akkori városvezetők a Miskolctól távol eső Hejőpapit…

Az MSZP a szemétszállítás díjáról
VárosinfóKözéletHelyi hírekCímlap
Két lakásszövetkezeti elnök társaságában tartott sajtótájékoztatót pénteken Gúr Nándor, az MSZP országgyűlési képviselője, és Bartha György önkormányzati képviselő. Mint mondták, a közgyűlés által elfogadott 5,4 százalék helyett extrém esetekben 70 százalékkal emelkedett a szemétszállítás díja…

Csökken a magyarországi munkanélküliség
GazdaságBelföldCímlap
„Magyarország talpra áll: a régióban hazánk teljesít legjobban a munkanélküliség elleni küzdelemben” – kommentálta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki jelentését.

Továbbra is a megelőzésen a hangsúly
KözéletHelyi hírekCímlap
Bakondi György tűzoltó altábornagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató szemlét tartott pénteken délelőtt Miskolcon, a megyei igazgatóságon. A látogatás keretében találkozott a járási vezetőkkel, majd a sajtóval is megosztotta a tapasztalatait.

Fidesz: minden családnak jól jön a rezsicsökkentés
KözéletBelföldCímlapSzociális
Minden magyar családnak jól jön a tízszázalékos villany-, gáz- és távhőárcsökkentés – reagált Németh Szilárd, a rezsicsökkentést ellenőrző fideszes munkacsoport vezetője a szocialisták kritikájára, amely szerint a legnagyobb keresetűek járnak jól a rezsiköltségek mérséklésével.

Konferencián az új Polgári Törvénykönyvről
KözéletHelyi hírekCímlap
Az új Polgári Törvénykönyv törvényi megjelenése alkalmából tartottak szakmai konferenciát pénteken a Palotaszállóban, Lillafüreden. A Magyar Jogászegylet megyei szervezete által rendezett, egész napos rendezvény során előadásokon ismertették egyebek mellett az új törvénykönyv újításait is.

Új szemléletű lesz az új agrárkamara
GazdaságBelföldCímlap
Az új nemzeti agrárkamara olyan érdekérvényesítő szervezet kell legyen, amely az agráriumban érdekelteket összefogja, integrálja és a különböző ágazatok érdekeit megjeleníti – mondta a vidékfejlesztési tárca parlamenti államtitkára az MTI-nek pénteken Szerencsen, ahol a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei…

Az ördöggel indul a február a Kamarában
KultúraHelyi hírekCímlap
A Molnár Ferenc számára elismerést hozó Az ördög bemutató-előadásával indul a február a Kamaraszínházban. A vígjáték szerint Jánost, a festőművészt és Jolánt egy tiszta szerelmi kapcsolat fűzte valamikor egymáshoz. Régen találkoztak, Jolán időközben férjhez ment.

Olaszokkal és akadémistákkal erősített a Honvéd
SportBelföldCímlap
Három olasz játékossal, négy saját nevelésű akadémistával, valamint egy román labdarúgóval erősítette meg keretét a tavaszi folytatásra a Budapest Honvéd.

Keresik az ország legjobb matematika- és fizikatanárait
KözéletBelföldOktatásCímlap
Keresik az ország legjobb matematika- és fizikatanárait: a tárgyak általános- és középiskolai oktatói a matematika és fizika népszerűsítéséért, illetve a tehetségek gondozásában való részvételéért kaphatják meg a legjobbaknak járó kitüntetést, az Ericsson-díjat.

Lesz hókajak-verseny a hétvégén
SportHelyi hírekCímlap
Mint korábban megírtuk, különleges sporteseményt tartogat a hétvége a Bükkszentkeresztre látogatóknak: február 2-án, szombaton és 3-án, vasárnap rendezik ugyanis az Első Magyar Országos Hókajak kupát. A verseny célja a sportág, azon belül a vadvízi evezés népszerűsítése. Információink szerint a…

A holokauszt magyar áldozatai előtt tisztelgett Semjén
KözéletKülföldCímlap
A holokauszt magyar áldozatai és Raoul Wallenberg emléke előtt tisztelgett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken a jeruzsálemi holokausztmúzeumban.

Borsod Volán: hibázni most nem szabad!
SportHelyi hírekCímlap
Újabb fordulóhoz érkezik szombaton az asztaliteniszezők NB I-es csapatbajnoksága. A férfi mezőnyben a miskolci színeket képviselő Borsod Volán együttese ezúttal élvezi a hazai környezet előnyeit, és a Jászkun Volán gárdáját fogadja.