TALÁLATOK: 76801 - 76820 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Ideiglenesen leállt a Keh honlapja
KözéletBelföld
Schmitt Pál köztársasági elnök lemondásával nem üzemel a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapja; az internetes oldalon olvasható közlemény szerint az új köztársasági elnök megválasztását követően indul újra a portál.

Fazekas Sándor: célegyenesben az agrárbank ügye
KözéletBelföld
Belátható időn belül létrejöhet az agrárbank Magyarországon, erről határozott a kormány szerdai ülésén - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a kabinet ülését követően az MTI-nek.

Erdélyi szakemberek tanulmányozták a MIHÕ hálózatát
VárosinfóHelyi hírekHolding hírekCímlapMIHÕ Miskolci Hőszolgáltató Kft.
Marosvásárhelyi vendégeket fogadott szerdán a Miskolci Hőszolgáltató Kft. A helyi távhőszolgáltatóról érkezett delegáció látogatása során megismerkedett a miskolci távhőhálózattal, a közelmúltban megvalósult fejlesztésekkel, illetve az országosan is egyedülálló távfelügyeleti rendszerrel is.

Húsvétváró piaci műsor óvodásoknak
KözéletHelyi hírekÉletmódCímlap
Állatsimogatással egybekötött vidám húsvéti gyerekműsor várta a Szinva-Népkerti Óvodából érkező gyermekhadat szerdán a Búza téri piacon. A kicsik először megszeppenve, majd egyre bátrabban simogatták a kiskecskéket és a nyulakat, aztán a műsor során már önfeledten szórakozva töltötték el a délelőtt…

Morvai Krisztinát és Für Lajost jelöli a Jobbik államfőnek
KözéletBelföld
Morvai Krisztinát, a párt európai parlamenti képviselőjét és Für Lajos volt országgyűlési elnököt jelöli a Jobbik a köztársasági elnöki posztra - jelentette be Vona Gábor a párt szerdai elnökségi ülését követően.

Jótékony maraton az árvákért
KultúraHelyi hírekCímlap
Snow Andrea ősszel megjelent Egy ütemre dobban a szív című könyvéről beszélgetett Szaniszló Bálint futónagykövet, újságíró a maratoni futóval kedden a Szabó Lőrinc könyvtárban. A kötet egy magyar nő történetét meséli el emberségről és kitartásról.

DVTK – Paks: jegyárusítás 16 órától
SportDVTK
Technikai okok miatt nem csak szerda délután 4 órától lehet megvásárolni a szombati DVTK – Paks mérkőzésre szóló belépőjegyeket elővételben a DVTK Ajándékbolt mindkét üzletében.

Günter Grass szerint Izrael veszélyezteti a világbékét
KultúraKülföld
Günter Grass irodalmi Nobel-díjas német író a világbéke veszélyeztetésével vádolta meg Izraelt egy versben, amely szerdán jelent meg, és széles körben bírálatokat váltott ki.

Hatástalanították az I. kerületben talált szovjet gránátot
KözéletBelföld
Hatástalanították a tűzszerészek a budai várnegyedben lévő Úri utca egyik épületében talált szovjet gyártmányú világháborús gránátot - közölte a Magyar Honvédség 1. Hadihajós és Tűzszerész Ezred kommunikációs tisztje szerdán kora délután az MTI-vel.

Folytatódik a panelépületek felújítása
VárosinfóHelyi hírekHolding hírekCímlapMIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt.
Folyatódik a panelprogram. Kedden több Bársony János úti épület színezése is elkészült, két Kuruc utcai lépcsőháznál pedig elkezdték a külső szigetelést. Miskolcon idén 21 társasház már biztosan korszerűsödik. Ez a távhőszámlákon is érződik majd, a szigetelésnek és a szabályozható fűtésnek…

Mink Olivér a Pécs vezetőedzője a szezon végéig
SportBelföld
A szezon hátralévő részében az eddigi pályaedző Mink Olivér irányítja az OTP Bank Ligában hatodik helyen álló PMFC-Matias labdarúgócsapatát.

Tovább csökkent az influenzások száma
ÉletmódCímlapEgészség
Borsod megyében, az influenza figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján március 26. – március 30. között a betegforgalom 12%-kal, az influenzaszerű megbetegedések száma 40%-kal csökkent az előző hetihez képest.

Pofonnal köszönte meg a mentős segítségét
BulvárHelyi hírekBűnügy
Egy asszony megütötte a mentőápolót, miután az kórházba szállította. A rendőrség eljárást indított a nővel szemben – tájékoztatott Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának a munkatársa.

A járások csak államigazgatási feladatokat vesznek át
KözéletBelföld
A járások csak államigazgatási feladatokat vesznek át, önkormányzatiakat nem - hangsúlyozta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára. Szabó Erika szerdai budapesti sajtótájékoztatóján rögzítette: a járási rendszer kialakítása…

Kapaszkodó a fogvatartottaknak
PályázatokCímlapPályázati hírek
A Drogambulancia Alapítvány és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet közösen indított projektet a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP 5.6.1.A) finanszírozásával nehezen integrálható, veszélyeztetett fogvatartottak részére.

Az orvostársaságok is kiállnak a SOTE rektora mellett
KözéletBelföld
A magyar orvostársaságok kiállnak Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora és tettei mellett - közölte a 127 tagtársaságot tömörítő Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) szerdán az MTI-vel. Előző nap az egyetem 117 professzora nyilvánította ki, hogy kiállnak a szenátus…

Nem javult a megvert férfi állapota
BulvárCímlapBűnügy
Továbbra sem tért magához, és még mindig nagyon súlyos az állapota annak az 54 éves férfinak, akit az Avasi temetőnél vertek félholtra. A férfit korábban mesterséges kómában tartották, és azt remélték, hogy ha nem kap erős altatókat, akkor magához tér.

Gyengült a forint
Gazdaság
Kockázatkerülő nemzetközi befektetői hangulatban kissé gyengült a forint szerda reggel; az eurót délelőtt tíz órakor 294,30 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a kedd délutáni 293,83 forint után.

Végzősök fotói az IfiHázban
KultúraHelyi hírekCímlap
A Szemerében négy művészeti képzés van, amelyből az alkalmazott fotográfus szak a legkedveltebb a fiatalok körében. Ezt bizonyítja az is, hogy 18 művész, 52 alkotását fogja össze az Ifjúsági Házban megnyitott tárlat.

DVTK: felkészülési meccs helyett edzés
SportDVTK
Elmarad a mára tervezett DVTK - Ózd felkészülési mérkőzés, helyette a Diósgyőr labdarúgói edzésen vesznek részt.