TALÁLATOK: 78541 - 78560 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Újabb csapás a miskolci drogfronton
BulvárBűnügy
Miután a hatóságok ellehetetlenítették, hogy intézményes kertetek között, boltokban árulják az úgynevezett dizájner-drogokat, a dílerek újabb frontot nyitottak, akárcsak a rendőrség.

Villamos elé hajtott a kismama
BulvárHelyi hírekCímlapKözlekedés
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a Bajcsy-Zsilinszky és Kőrösi Csoma Sándor utcák kereszteződésében, a villamosközlekedés jelenleg áll.

Kétszáz, hiányszakmában dolgozó szakorvos indult tavaly külföldre
KözéletBelföld
Tavaly csaknem kétszáz olyan szakorvos kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt, akinek a szakterülete Magyarországon már így is hiányszakmának számít - derül ki az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) által az MTI-nek küldött adatokból.

Ferenczi tornacsarnok – végtelen történet
KözéletHelyi hírekCímlap
Ismét áll az építkezés a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola tornacsarnokában. A mintegy 900 millió forintos beruházás külső munkálataival már végzett a kivitelező a belső munkák azonban jelenleg nem haladnak, így tovább késik a tornacsarnok átadása.

A Zöld Nyíl miatt emelik a holding és az MVK alaptőkéjét
VárosinfóHolding hírekKözgyűlésCímlapZöld NyílMVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt.
A Zöld Nyíl projekt megvalósításához szükséges önrész biztosítása érdekében megemeli a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. alaptőkéjét a miskolci önkormányzat. Az erről szóló előterjesztést is a február 23-i, az idei első rendes közgyűlésen tárgyalja majd a grémium.

Tovább erősödött a forint kedd reggelre
GazdaságBelföld
Tovább erősödött a forint kedd reggelre: röviddel hét óra után az eurót 286,50 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi deviza kereskedelemben a hétfő esti 287,17 forint után.

A devizahitelek törlesztő részleteinek újabb rögzítéséről kezd tárgyalni a Ház
KözéletBelföld
Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának újabb rögzítéséről szóló kormányzati javaslatot, emellett terítékre kerül egy a Malév csődjével foglalkozó bizottság létrehozása, valamint a tavalyi LMP-s tüntetés folytán javasolt közkegyelmi indítvány is.

Pozitív első benyomások után nagy sikereket érne el Fernando
SportCímlapDVTK
Közvetlen a törökországi edzőtábor előtt érkezett a DVTK-hoz Fernando Fernández, így Miskolcból még keveset láthatott, a csapattal viszont már valamelyest megismerkedett. A spanyol középpályás portálunknak adott interjújában elmondta, könnyen beilleszkedett, és már csak a közelgő tétmérkőzések…

Körvonalazódik a megoldás a görög adósság leszorítására
GazdaságKülföld
A közszféra korábban tervezettnél nagyobb szerepvállalásával körvonalazódott a megoldás a görög államadósság leszorítására az euróövezeti tagországok pénzügyminiszteri találkozóján, kedd hajnalban.

Peterdi döntött: ezüstös Jegesmedvék
SportHelyi hírekCímlap
A négy győzelemig tartó döntő negyedik meccsét rendezték hétfőn kora este Miskolcon. A vendég Dunaújváros nyert. A Miskolci Jegesmedvék fennállásuk legnagyszerűbb eredményét elérve ezüstérmet szereztek a MOL Ligában.

Elégedettlen cseh egyetemisták
KözéletKülföld
Nem tetszik a cseh egyetemistáknak és főiskolásoknak a kormány felsőfokú oktatási reformtervezete, ezért február 29-én szerdán országos utcai tiltakozó akciót tartanak Prágában - jelentette be Heda Cepelová, a diákszervezetek képviselője hétfőn.

A KENÓ nyerőszámai
BulvárBelföld
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a február 20-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták:

Izsó a FIFA jogi bizottságában
SportKülföld
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) jogi bizottságába választották Izsó Ignácot.

Elismerésre javasolják a Magyarországi Iszlám Tanácsot
KözéletBelföld
A Magyar Iszlám Közösségből és a Magyarországi Muszlimok Egyházából álló Magyarországi Iszlám Tanácsot ismerheti el egyházként az Országgyűlés, miután a képviselők hétfőn elfogadták a fideszes Demeter Zoltán módosító indítványát.

A lengyeleknek nem sürgős az euró
GazdaságKülföld
Lengyelország nem csatlakozik 2016 előtt az euróövezethez, mert a válság miatt csökkent az euró vonzereje, de a közös valutarendszeren kívül maradásnak is megvan a gazdasági és politikai ára - mondta Marek Belka, a lengyel jegybank (NBP) elnöke a bank honlapján hétfőn publikált interjúban.

A Jegesmedvéknek a lét a tét - a Dab.Docler söpört
SportHelyi hírekCímlap
A Miskolci Jegesmedvék hazai környezetben meccsel a meccsben maradásért, ugyanis a négy győzelemig tartó sorozatban 3-0-ra vezet a MOL Liga döntőjében a vendég Dunaújváros alakulata. Ha nyernek a Jegesmedvék folytatódik a párharc, amennyiben a Dab.Docler akkor ők a bajnokok.

A fotós bepanaszolta a bírót
Sport
Panasszal élt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségénél (MKOSZ) a Szegedma.hu hírportál hétfőn, miután fotoriporterét vasárnap a Naturtex-SZTE-Szedeák - Falco-Szova KC férfi NB I-es mérkőzést követően inzultálta az egyik játékvezető.

"Szabadulás az adósságcsapdából”
KözéletHelyi hírekCímlap
"Szabadulás az adósságcsapdából" címmel tartott hétfőn sajtótájékoztatót Soós Attila fideszes képviselő, az önkormányzat Városgazdálkodási és Üzemeltetési Bizottságának elnöke, Miskolc idei költségvetéséről.

Antik leletekre leltek Asszuánban
KultúraKülföld
Húsz múmiát és egy csodaszép fa szarkofágot tártak fel Egyiptomban, Asszuán ősi nekropoliszában.

Erősödött a forint: 287 az euró
GazdaságBelföld
Erősödött a forint hétfőn az általánosan javuló nemzetközi piaci hangulatban.