TALÁLATOK: 79561 - 79580 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Spóroltak a felsőzsolcai útépítésen
GazdaságKözéletCímlapKözlekedésFelsőzsolca
A 7-es „kék” busz Felsőzsolca tömegközlekedési ütőere. Ezért az útvonalától távolabb élők régi vágya volt, hogy kevesebb gyaloglással elérhető legyen az MVK járata, illetve településen belül építsenek ki körjáratot. Az ehhez szükséges gyűjtőúthálózat fejlesztés az ÉMOP keretében elkészült, ráadásul…

Minden megvan, csak nincs hova tenni
VárosinfóHelyi hírekCímlap
Ágy, asztal, tv, ruhák, játék, edénykészlet. Többek között ezzel segítették Miskolc adakozó kedvű lakói azt a családot, akinek Kőporos utcai háza égett le. A tragédiában egyik kislányuk elhunyt, minden ingóságuk odaveszett, a ház pedig lakhatatlanná vált.

Ismeretlen ABBA szám az albumon
BulvárKülföld
Egy eddig kiadatlan demófelvétel is felkerül az ABBA 1981-es The Visitors című albumának áprilisban megjelenő újrakiadására.

Paul McCartney és Stevie Wonder újra együtt
KultúraKülföld
30 évvel ezelőtt dolgozott először együtt Paul McCartney és Stevie Wonder, aminek az eredménye az Ebony and Ivory lett 1982-ben. Most Paul új lemezének, a Kisses On The Bottomnak a felvétele újra összehozta a két zenészt és megszületett az Only Our Hearts - írja a kultúra.hu.

Új keretlétszámok, új tervek
KözéletOktatásCímlapEgyetemváros
Mint arról hírt adtunk, az egyetemi keretlétszámok szűkítése során nullára csökkent a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának államilag támogatott alapképzésére felvehetők száma. Megkerestünk egy közgazdasági szakirányú szakközépiskolát, hogy megtudjuk, módosították-e továbbtanulási terveiket a…

„A mozgásterünk nem szűkül”
KözéletVárosinfóOktatásCímlapEgyetemváros
Kettőszázötven. Alapképzésben ennyi, államilag finanszírozott helyért küzdhetnek meg idén országszerte a gazdaságtudományi irányban továbbtanulni kívánó diákok a kihirdetett keretlétszámoknak megfelelően. A miskolci gazdászképzés minden állami finanszírozású helyet elveszített, de a…

Hat magyar a főtáblán egyesben
SportKülföld
Hat magyar szerepelhet egyesben a 64-es főtáblán az asztaliteniszezők World Tour-sorozatának szlovéniai versenyén, Velenjében.

A Honvéd gólkirály-jelöltje Svájcba igazolt
SportKülföld
Torghelle Sándor után újabb csatár távozott a Budapest Honvédtól: Danilo Svájcba, a Vanczák Vilmost is foglalkoztató FC Sion labdarúgócsapatához szerződött csütörtökön.

A bronzéremért játszhat a magyar női csapat
SportKülföld
A bronzéremért szállhat medencébe a magyar női vízilabda-válogatott a hollandiai Európa-bajnokságon, szombaton, miután a csütörtöki elődöntőben két góllal kikapott a világbajnoki címvédő Görögország legjobbjaitól.

Youssef Sekour próbajátékon Diósgyőrben
SportHelyi hírekDVTK
A csütörtök délelőtti edzésen egy francia-marokkói középpályás, Youssef Sekour csatlakozott a DVTK játékosaihoz. A 23 éves játékos próbajátékra érkezett Diósgyőrbe - írja a dvtk.eu.

Magyarország nyitott az arab világ felé
KözéletBelföldPolitika
Nadzsíb Mikáti libanoni miniszterelnök és Orbán Viktor kormányfő csütörtöki bejrúti megbeszélésein egyetértett a gazdasági együttműködés szorosabbra fűzésének fontosságában - közölte a magyar miniszterelnök szóvivője.

1,2 milliárd forintos támogatás méhészeknek
KözéletBelföld
Évi mintegy 1,2 milliárd forintos uniós forrásra pályázhatnak 2013-ig a méhészek a Magyar Méhészeti Nemzeti Program keretében.

Letakarták az Avas Szállót
VárosinfóVárosházi hírekCímlap
Hálóval vonták be csütörtökön az Avas Szállót. A városháza tájékoztatása szerint, az évekkel ezelőtt átépítés közben félbehagyott, és azóta kihasználatlanul álló, lepusztult épület felújítására továbbra is várni kell, viszont a főépítész és a hatósági osztály közreműködésével sikerült elérni, hogy…

A forint minimálisan gyengült
GazdaságBelföld
A forint árfolyama minimálisan gyengült csütörtökön kora este az euróval és a svájci frankkal szemben a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon.

A Hernád-menti településeket védi majd a gát
KözéletHelyi hírek
Elkészült a három Hernád-menti települést, Szentistvánbaksát, Hernádkércset és Nagykinizst egy esetleges árvíztől védő gát, a másfél milliárd forintos beruházást csütörtökön adták át.

Nadal szetthátrányból fordított. Federer letudva
SportKülföld
Rafael Nadal jutott be elsőként az Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének döntőjébe, miután a legjobb négy között 6:7, 6:2, 7:6, 6:4-re legyőzte Roger Federert – írja az nso.hu.

Keresik a legjobb és legrosszabb magyar weboldalt
KözéletKülföld
A felhasználói szempontból legjobb és legrosszabb magyar weboldalakat keresi a Safer Internet Program (SIP); a benevezett honlapok közül szakmai zsűri dönti el, kit díjaz majd a 2012-es Biztonságosabb Internet Nap rendezvényen.

Baleset az M3-ason
BulvárBelföldKözlekedésBűnügy
Nyerges vontatónak ütközött egy személygépkocsi az M3-as autópályán Füzesabony és Kál között. Az autó vezetője fejsérülést szenvedett, mentőhelikopter szállította el - közölte a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön.

1, 1A: visszaáll a Zöld Nyíl előtti menetrend
VárosinfóHolding hírekCímlapZöld NyílMVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt.Közlekedés
Változik február 1-jétől az 1-es és az 1A-s autóbuszok menetrendje. A két járat a jövőben a Zöld Nyíl projekt előtti menetrend szerint, azaz ritkábban fog járni, mivel a villamos már a teljes szakaszon jár – közölte a Miskolc városi Közlekedési Zrt.

Halálos gázolás
BulvárBelföldBűnügy
Halálra gázolt egy nőt a Szentendrére tartó egyik HÉV-szerelvény csütörtök délután - közölte a BKV fődiszpécsere.