TALÁLATOK: 89301 - 89320 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Teljesítménytúra
ÉletmódProgramajánló
A Galga Természetbarát Egyesület immáron hatodik alkalommal rendezi meg a hétvégén Szurdokpüspökiben teljesítménytúráját, idén először a hosszabb távokat kedvelőkre is gondoltak a rendezők és egy 50km-es távot is útjára indítottak.

Tűzoltókocsival fogták el a szurkálót
BulvárBűnügy
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt egy 65 éves miskolci férfival szemben.

Miskolcon folytatódik az EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012 rendezvénysorozat
SportCímlapProgramajánló
Az EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012 eddigi rendezvényein, 20 városban több mint 13 ezer ember állt rajthoz és teljesítette a gyalogló, futó és triatlon versenyszámokat különböző távokon az egészséges életmód jegyében.

Miskolci asszisztens a BL-döntőn
Sport
Kassai Viktor vezeti a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati döntőjét, a Manchester United-Barcelona mérkőzést, ezzel a magyar bíró a BL-finálék történetének legfiatalabb játékvezetője lesz. Egyik segítője a miskolci Fábián Mihály lesz.

Védett vadállatokat mérgeztek meg a Bükkben
BulvárCímlapBűnügy
A Bükkben összesen 15 vadon élő állat pusztult el a napokban, a szándékos mérgezés nem zárható ki, ezért a rendőrség természetkárosítás miatt indított nyomozást.

Elfogott besurranók
BulvárBűnügy
Az elmúlt napokban két mezőkövesdi portán is besurranó tolvajok jártak, akiket a jó reakcióidővel rendelkező szomszédok segítségével a rendőröknek sikerült elfogni.

Ellenőrzéseket tart a vasúti átjárókban a MÁV és rendőrség
KözéletKözlekedés
Közös ellenőrzéseket tart az ország legveszélyesebb vasúti átjáróiban a MÁV és rendőrség csütörtökön – tájékoztatta a vasúttársaság az MTI-t.

Gyermeknap a Csodamalom Bábszínházban, sok-sok meglepetéssel
KultúraCímlapProgramajánló
Május 29-én, 10.30 órakor az Egybeöltögetett mesék című előadást láthatják a gyerekek, melyben két történet elevenedik meg: a Csodálatos versenyfutás és a Brémai muzsikusok.

Játékokat gyűjtenek
KözéletHelyi hírek
A Keresztény Nők Egyesülete játékgyűjtést hirdet a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány részére.

A hősökre emlékezünk
KözéletHelyi hírekCímlap
A Hősök Napja alkalmából idén is koszorúzási ünnepséget rendeznek a város több pontján május 29-én.

Megyei Kispályás Labdarúgó Bajnokság a Tolerancia Kupáért
SportHelyi hírek
A Miskolci Cigány Kisebbségi Önkormányzat Megyei Kispályás Labdarúgó Tolerancia Kupát rendez június. 11.-én, szombaton 9.00 órakor Miskolcon, a Diósgyőri sport centrum műfüves pályáján.

Elindult a családháló.hu
ÉletmódBelföld
Elindult a családháló.hu portál, amely gyermeknevelési tanácsok mellett a családpolitika aktualitásairól is megszólaltatja a szakértőket, érintetteket. A naponta többször frissülő honlap híreket is közöl és blogoknak is helyet ad.

Marad a száraz időjárás
BulvárBelföldIdőjárás
Csütörtökön éjjel mindenütt csökken a felhőzet, reggel alig lesz felhő felettünk, csapadék sehol sem várható. Az északkeleti szél a középső megyékben többfelé élénk lesz, 7-13°C közé hűl a levegő. Napköben országszerte több órás napsütés várható, a déli órákban erős lesz az UV-sugárzás.

Iskolák átszervezése elnapolva, kómacentrum elfogadva
KözéletHelyi hírekCímlap
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés szerda délután ülésén levette a napirendről az oktatási intézményrendszer átszervezésére tett javaslatot, amit a következő ülésen, hétfőn fognak megtárgyalni.

Lopott luxusautó a határon
BulvárBelföldBűnügy
A beregsurányi határátkelőn jelentkezett az országba belépésre szerdára virradóan egy moldáv honosságú német gyártmányú gépkocsi. A Bergsurányi Határrendészeti Kirendeltség rendőreinek rögtön feltűnt az autó két ukrán állampolgárságú utasának ideges viselkedése, így tüzetesebb vizsgálatba kezdtek.

Uniós támogatásból fejleszthet a MIVÍZ
VárosinfóHelyi hírekHolding hírekCímlapMIVÍZ Miskolci Vízmű Kft.
Több, mint 330 millió forintból végezheti el Miskolc a karsztos vízbázis védelméhez elengedhetetlen diagnosztikai vizsgálatot az unió száz százalékos támogatása mellett. A Bükkben jelenleg fúrják az észlelőkutakat, miközben a korábbi adatok összesítését is végzik. 2012. május 31-ig a vizsgálatok…

Jól halad a BorsodChem integrálása
KözéletBelföld
A terveknek megfelelően halad a BorsodChem Zrt. integrálásának folyamata, miután a Wanhua Industrial Group Co. Ltd. január 31-én a társaság felett teljes irányítást szerzett. A globális integrációs folyamat részeként, a BorsodChem azonnali hatállyal megkezdi a Poliuretán-, valamint PVC/Klóralkáli…

Közel félmilliárd forintból épülnek békaátjárók
KözéletBelföld
Várhatóan késő őszre befejeződhet azoknak a békaátjáróknak, illetve –terelőrendszereknek a kiépítése, melyekre a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság ez év tavaszán nyert több mint 462 millió forint támogatást a Környezet és Energia Operatív Program élőhely-rehabilitációs támogatási keretéből –…
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 4464
- 4465
- 4466
- 4467
- 4468
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal
