TALÁLATOK: 90981 - 91000 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Hófehérben a Nyíregyháza ellen
SportDVTK
A DVSC-DEAC ellen debütált a szezonban a DVTK új, fehér szerelése, melyet a Borsodi teremtornán már láthattak a piros-fehérek hívei.

Fegyvergyűjtőt fogtak a nyomozók – fotókkal!
KözéletBelföldBűnügy
Egy sajószentpéteri férfinél kisebb fegyverarzenált találtak a rendőrök.

Védett állatok pusztultak el a tűzben
EgyébKörnyezetBűnügy
Még március végén mintegy 20 hektáron égett a tájvédelmi körzet aljnövényzete, az ügyben természetkárosítás gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség.

Méltányosság kontra visszatartó erő
KözéletHelyi hírekCímlap
A temetőlátogatás után kellemetlen meglepetés érte J. Jánost, ugyanis megbüntették a parkolóőrök, mivel nem volt szabályosan kitéve a rokkantkártyája. Azt gondolta, igazolja magát, és méltányossági alapon elengedik a büntetést – de tévedett.

Eltűnt – keresik
KözéletBűnügy
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást folytat Horváth Anita 17 éves kazincbarcikai lakos eltűnése ügyében.

KSH: egy százalékkal nőttek a fogyasztói árak
Gazdaság
A fogyasztói árak márciusban 1,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 4,5 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Londonban döntenek az üzletről
GazdaságVárosinfóCímlap
A diósgyőri Sportliget sarkában épült volna bevásároló központ, így az ott lévő focipályát el is bontották. Aztán egyszer csak eltűntek a munkagépek, majd a munkások is, egyelőre nem épül meg a hipermarket. Próbáltunk utánajárni, mi lesz az üres telek sorsa?

Állandó felkészültséget jelent a gyakorlóiskolai státusz
KultúraOktatás
A tanári hivatást választó egyetemisták tanítási gyakorlatában nyújtanak segítséget az úgynevezett gyakorlóiskolák, amelyek finanszírozásukban és működésük egyes elemeiben is eltérnek a többi intézménytől. Ma már azonban a gyakorlóiskolai státusz nemcsak plusztámogatást, de állandó állandó…

Beindult a lomizás
KözéletVárosinfóCímlap
A lomtalanítás során megszabadulhatunk a régi, kopott, vagy csak megunt bútoroktól, lakberendezési tárgyaktól, amit meghirdetett időben ingyen elszállít a köztisztasági közszolgáltató. Vannak azonban, akiknek kincs a lom. Õket nevezik lomisoknak.

A felsőoktatás fejlesztéséről tanácskoztak az uniós szakemberek
KultúraKülföldBelföldOktatás
A magyar EU elnökség keretében a felsőoktatásért felelős főigazgatók tanácskoznak április 11-12-én Budapesten. Az Irányítás és sokszínűség címet viselő szakmai konferenciának a Budapesti Gazdasági Főiskola ad otthont.

Gyújtogatás okozta az erdőtüzet
KözéletBelföld
Több mint 10 hektáron pusztító, egyes részeken koronaégéssel járó erdőtüzet okoztak gyermekek vasárnap délután Zala megyében.

Hatékonyabb együttműködés a MÁV és a katasztrófavédelem között
KözéletBelföld
Hatékonyabbá válik a MÁV Zrt. és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közötti együttműködés, ennek jegyében írt alá együttműködési megállapodást dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, a BM OKF főigazgatója és Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Újabb ezer jegy Nyíregyházára
SportCímlapDVTK
Eredményre vezettek a DVTK vezetőségének erőfeszítései, a klub kap további ezer belépőjegyet a Nyíregyháza elleni, vasárnapi rangadóra.

Az utolsó rosta előtt
SportCímlap
A végső keretszűkítés előtt tagja a hazai rendezésű, divízió I-es világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatottnak Láda Balázs, a Miskolci Jegesmedvék játékosa. A hátvédnek továbbra is minden esélye megvan arra, hogy az ukránok elleni két felkészülési mérkőzés után is tagja legyen a keretnek…

Bacsa Patrik: 63 perc a válogatottban
SportDVTK
Bacsa Patrik nem tudott ott lenni a DVTK debreceni mérkőzésén, mert az U19-es válogatottal Izraelbe utazott, ahol felkészülési találkozókon vesz részt.

Élőben szólt a What is love? Kazincbarcikán
BulvárCímlap
Világsztár látogatott el megyénkbe, hiszen szombat este az egyik kazincbarcikai könnyűzenei klub a retró diszkó egyik legnagyobb képviselőjét: Haddawayt látta vendégül. A Diszkópatkányok című nagysikerű film betétdalát is adó énekessel beszélgettünk.

Gyengült a forint
Gazdaság
A forint a régió legrosszabbul teljesítő devizája délelőtt, azonban elemzők nem várják, hogy tovább gyengüljön a hazai deviza - írja a Világgazdaság Online.

Újabb hidegfront érkezik
EgyébIdőjárás
Kedd délutánig melegszektor alakítja időjárásunkat, majd északnyugat felől egy hidegfront érkezik. Eső várható térségünkben, de erős szél nem.

Több mint százmillió forint támogatást kap a Magyar Paralimpiai Bizottság
SportBelföld
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára és Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke ma aláírta azt a mintegy 108,3 millió forintról szóló támogatási szerződést, melyet két összegben kap meg az MPB.

Politikusképzés Miskolcon
Közélet
A SISZA Kommunikációs Intézet Politikusképző Iskolája kihelyezett tagozatot indít Miskolcon, május 7-én.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 4548
- 4549
- 4550
- 4551
- 4552
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal