Ugrás a tartalomra

Hírarchívum

TALÁLATOK: 123061 - 123080 | ÖSSZESEN: 125218 darab
Időszak szerinti keresés
minap.hu hírarchívum
A gyanúsítottak nem, de az ékszerek „beszéltek”
KözéletHelyi hírek
Az Edelényi Rendőrkapitányságra érkezett bejelentés szerint betörtek egy szendrői családi házba, ahonnan arany ékszereket és több százezer forintot vittek el a tettesek. Másnap Taktaharkány és Tiszalúc közötti úton az Encsi Rendőrkapitányság járőrei igazoltatták M. G. Á. K. és K. L. szendrői…
minap.hu hírarchívum
Megtárgyalták, ki a jobb
KözéletHelyi hírek
Büntetőjogi perbeszéd- versenyt rendeztek a héten a Miskolci Egyetemen. Az Állam- és Jogtudományi Kar közelmúltban átadott mintatárgyalójában a fiatal jogászhallgatók ügyészi és védői szerepekben csillogtathatták szakmai tudásukat, retorikai képességeiket. A verseny során megtörtént, de kicsit…
minap.hu hírarchívum
Húsz forintot követelt a két gyermekkorú
KözéletHelyi hírek
Aprópénzt, rágót, csokoládét és húsz forintot követelt két encsi gyermekkorú két szakiskolás tanulótól. A helyi piactéren vezetett az útja hazafelé a két középiskolásnak, amikor a két tőlük jóval fiatalabb gyerekek eléjük álltak és összesen húsz forintot követeltek tőlük, illetve egyéb apróságokat…
minap.hu hírarchívum
Engedéllyel loptak
KözéletHelyi hírek
Ismeretlen tettesek jelentek meg egy szikszói vállalkozó tanyáján, majd elmondták az ott lévő alkalmazottnak, a tulajdonos megengedte, hogy onnan hulladék vasat vihessenek el. Az alkalmazott nem vitatta a dolgot, és megengedte, hogy járművükkel a tanyára bemenjenek, majd azt megpakolva hat mázsa…
minap.hu hírarchívum
Az egyenlegjavuláshoz díjemeléseket terveznek
KözéletVárosinfóHolding hírek
A holding létrejötte óta eltelt másfél év után már láthatók az eredmények: az önkormányzati finanszírozási igény 330 millió forinttal csökkent, az eredményjavulás pedig egymilliárd forint feletti a vállalatcsoportnál - mondta el egyebek mellett dr. Halmai Gyula elnök-igazgató a Miskolc Holding Zrt…
minap.hu hírarchívum
A közterületek felügyelői találkoztak
KözéletHelyi hírek
A közterület-felügyelők tartottak országos konferenciát Miskolctapolcán – a tanácskozás célja az volt, hogy megvitassák a szakma aktuális problémáit. 2008-ban 25 éves lesz a közterület-felügyeleti szakma, amely egyre hangsúlyosabbá és jelentősebbé válik hazánkban – hangzott el a konferencián.…
minap.hu hírarchívum
Digitalizált oktatás
KözéletBelföld
Miskolcon járt Magyar Bálint, az Oktatási és Kulturális Minisztérium fejlesztéspolitikai államtitkára szerdán. A Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskolában egy konzultációs fórumon vett részt, ahol a középiskolák és az egészségügyi intézmények pályázati lehetőségeiről beszélt.
minap.hu hírarchívum
A kamara napja
KözéletHelyi hírek
November 29-e immár hagyományosan a kamara napja Miskolcon. Ez alkalomból koszorúzott és adott át mesterleveleket, illetve kitüntetéseket a Bokik. Az utóbbi elismerésben azok részesülhettek, akik a kamarai munkában a legaktívabban vettek részt. Szentpáli István síremlékének megkoszorúzásával vette…
minap.hu hírarchívum
Karácsony az Avason
Programajánló
A hagyományokhoz híven ismételten megrendezik az avasi közös Mikulás-ünnepséget és a hozzá kapcsolódó kézműves foglalkozásokat december 8-án, szombaton 13 és 17 óra között az avasi posta mellett felállított sátorban. Az elkészített díszekkel december 15-én, szombaton 16 és 18 óra között az avasi…
minap.hu hírarchívum
December 1. – AIDS elleni világnap
KözéletBelföld
Az idei AIDS elleni világnap szlogenje: „Globális összefogással az AIDS ellen STOP AIDS! Ígérd meg!”Az AIDS ellenes kampányok 2005-2010. közötti időszakra megfogalmazott legfőbb célkitűzése az, hogy a döntéshozók kötelezzék el magukat az AIDS elleni küzdelem mellett. Az elkötelezett cselekvésnek…
minap.hu hírarchívum
Hirdetni csak szabályosan
KözéletHelyi hírekHolding hírek
A Közterület-felügyelet és a Miskolc Holding Zrt. közösen méri fel a városban kihelyezett reklámhordozókat. A cél az, hogy a közterületeken megjelenő reklámeszközök megfelelő szabályozásával és ellenőrzésével hozzájáruljanak a kulturált és színvonalas városkép kialakításához.A felmérés november…
minap.hu hírarchívum
Ünnepi istentiszteletek
Programajánló
A Miskolc-tetemvári Református Egyházközség decemberi programjai: December 2.: 9 és 10 órakor advent első vasárnapi ünnepi istentisztelet. Fellép a Parasznyai Csengettyűzenekar. December 2., 9., 16., 23.: 16 órától „Adventi zenés áhítat”-ok. Előadók: Mátyus Gabriella, Sepsy Károly, Finta Gergely és…
minap.hu hírarchívum
Harmadszor tartják megyénkben a konferenciát
Kultúra
Először tartották huszonnégy éves története során Miskolcon a Magyar Népművelők Egyesületének vándorgyűlését. Ugyanakkor az országos szakmai konferenciának egyedülálló módon már harmadszor adott otthont Borsod-Abaúj-Zemplén megye tíz éven belül, amire eddig más megye esetén nem volt példa.
minap.hu hírarchívum
Napfényt adnak az életnek
KözéletHelyi hírek
Fennállásának 12. évfordulóját ünnepli a Napfényt az Életnek Alapítvány, a szervezet nyílt napon mutatta be az érdeklődőknek tevékenységét. Egyúttal bejelentették azt is, hogy a város legnépesebb lakótelepén, az Avason is nyitottak hajléktalanellátó irodát.
minap.hu hírarchívum
Ülésezett a megyei közgyűlés
KözéletHelyi hírek
Ülésezett a megyei közgyűlés – több fontos kérdésben született határozat. Egyik legjelentősebb, hogy a testület az országos rendőrfőkapitány ajánlásával elfogadta az új megyei kapitány kinevezését. A megyei közgyűlés fideszes és szocialista frakciója egyaránt támogatta Vereckei Csaba rendőr ezredes…
minap.hu hírarchívum
Negyed évszázada a gyermekekért
KözéletHelyi hírek
Huszonöt éve alakult meg Miskolcon a GYEK gyermekrehabilitációs osztálya. Az évfordulóra tekintettel ünnepi tudományos ülést szervezett a MAB Egészségügyi Szakbizottsága és a B.-A.-Z. Megyei Kórház, ahol a gyermekrehabilitációs eljárásokról és a gyermekorvoslásról tartottak előadást a meghívott…
minap.hu hírarchívum
Fodor Gábor: a határtól távolabb épüljön a szemétégető
KözéletKülföld
Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter a csütörtöki közös, osztrák-magyar kormányülésen azt javasolta osztrák minisztertársának, hogy a Heiligenkreuz-i ipari parkba tervezett hulladékfeldolgozó üzem telepítési helyét vizsgálják felül, és a létesítményt egy, az országhatártól távolabbi…
minap.hu hírarchívum
Lépéseket kezdeményez az alelnök
KözéletHelyi hírek
Társadalmi párbeszédet és azonnali szakmai lépéseket kezdeményez Pelczné dr. Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke azután, hogy a Cserehát egyik településén, az alig több mint kétszáz fős Gadnán brutálisan meggyilkoltak egy idős asszonyt. A politikus bejelentette: kezdeményezése mellé felsorakozott az…
minap.hu hírarchívum
Karácsonyi roham, vásárlói jogok
Városinfó
Ezen a hétvégén lesz advent első vasárnapja, a nagyobb áruházakban azonban már megkezdődött a karácsonyi roham. A nagyobb vásárlások előtt azonban nem árt tájékozódni a vevőket illető vásárlói jogokról. A kereskedők például gyakran utasítják el azzal a vevő minőségi kifogásait, hogy akciós termékre…
minap.hu hírarchívum
Lezárult a tanulmányi verseny középdöntője
KözéletBelföld
Az EUvonal által szervezett TézEUsz 2011 – Tézisek az EU-elnökségi stratégiához elnevezésű országos tanulmányi diákkonferencia és verseny középdöntőjéből 26-an jutottak tovább a 2008. márciusi döntőbe. A nyertesek brüsszeli tanulmányúton vehetnek részt, és pénzjutalomban részesülnek.A verseny…