TALÁLATOK: 15561 - 15580 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Nyolcvanöt érmet szereztek a magyarok a kempo-világbajnokságon
SportEgyéni sport
Nyolcvanöt érmet, 36 aranyat, 24 ezüstöt és 25 bronzot szereztek a magyarok a portugáliai Albufeirában rendezett kempo-világbajnokságon, amelyen 25 ország vett részt.

Az étrend-kiegészítők mintegy kétharmadánál találtak hibát az ellenőrök
BelföldBelföldEgészségügy
A vizsgált étrend-kiegészítők több mint 61 százaléka nem felelt meg az előírásoknak - ismertette a laboratorium.hu portál keddi közleményében.

Bejelentette kormánya lemondását a cseh miniszterelnök
VilágVilág
Bohuslav Sobotka szociáldemokrata cseh miniszterelnök kedden bejelentette, hogy még a héten benyújtja kormánya lemondását.

A kétoldalú viszonyról, Ukrajnáról és Szíriáról tárgyal Putyin és Merkel
PolitikaPolitikaVilág
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Szocsiban fogadta Angela Merkel német kancellárt, és megbeszélésük előtt elmondta, hogy elsősorban a kétoldalú kapcsolatokról, valamint regionális krízisekről, köztük kiemelten az ukrajnai válságról és a szíriai konfliktusról kívánnak tárgyalni.

Nébih: indul az élelmiszerlánc-felügyeleti díjak bevallása
GazdaságBelföldGazdaság
Május 3-tól elérhető az élelmiszerlánc-felügyeleti díj idei elektronikus bevallási felülete - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden.

Hajrá Miskolc - már lehet szavazni a Herman Ottó Múzeum videójára!
KultúraMiskolcKultúra
Az Egyesült Államokból évekkel ezelőtt elindult Museum Dance Off verseny célja, hogy megmutassa a világ múzeumainak könnyedebb, vidámabb oldalát. Idén a miskolci Herman Ottó Múzeum is elkészítette pályaművét, amit – Közép-, illetve Kelet-Európa képviseletében először és egyetlenként – adtak be a…

Szerződést bontott Sziviccsel a Mezőkövesd
SportCsapatsport
Távozott posztjáról Szivics Tomiszlav, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Mezőkövesd Zsóry FC vezetőedzője.

Elhárult a sztrájkveszély: a hollywoodi írócéhnek sikerült megállapodnia a stúdiókkal
VilágVilág
Sikerült megállapodásra jutnia a hollywoodi írócéhnek (WGA) a nagy stúdiókkal, így elkerülhetővé vált a fenyegető írósztrájk - közölte az érdekképviselet tárgyalótestületének egy tagja.

Janet Jackson szeptemberben folytatja a turnézást
VilágBulvárKultúraVilágSzabadidő
Szeptembertől folytatja a turnézást Janet Jackson, aki tavaly kisfia, Eissa születése miatt halasztotta el 75 fellépését - közölte a BBC News kedden.

Beszakadt az úttest
HaváriaBelföldHavária
Beszakadt az úttest egy tizennyolc tonnás tehergépjármű alatt Soroksáron, a Tárcsás utcában.

Leállt a távfűtés Miskolcon
MiskolcVárosinfóMiskolc
Április közepén és végén a napi középhőmérséklet 12 Celsius-fok alatt maradt három egymást követő napon, így folyamatos vagy szakaszos volt a fűtésszolgáltatás Miskolcon. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint már melegebb időre lehet számítani, ezért a miskolci távhőszolgáltató…

Tetten érték a dohánybolt betörőit
MegyeKriminálisMegye
A rendőrök tetten érték azokat az edelényi betörőket, akik egy Nemzeti Dohányboltból akartak különféle árucikkeket ellopni.

Halálos baleset történt
BelföldBalesetBelföld
Egy nyerges vontatóval ütközött, majd emiatt árokba hajtott egy személygépkocsi Kenderes és Fegyvernek között, a 4-es főúton.

Gyalogost gázolt egy villamos
BalesetBalesetBelföld
Gyalogost gázolt egy villamos kedd reggel Budapest X. kerületében, a Szent László téren. A balesethez a főváros hivatásos tűzoltóit is riasztották.

Helyreállt a közlekedés a répáshutai és bükkszentkereszti útvonalakon
MiskolcVárosinfóMiskolc
Az MVK Zrt. kedden bejelentette, hogy helyreállt a közlekedés a Miskolc-Répáshuta, illetve Miskolc-Bükkszentkereszt útvonalon, ezért május 3-án szerdán üzemkezdettől már nem lehet az ÉMKK Búza tér-Répáshuta, illetve Búza tér-Bükkszentkereszt viszonylatra érvényes jeggyel, bérlettel, utazásra…

"Repül az autó, ki tudja hol áll meg..." - nagy csattanás Kesznyéten határában (Rendőrségi felvételek)
BalesetBalesetMegye
Súlyos baleset történt május 1-jén délután Kesznyéten határában, ahol egy személyautó kanyarodás közben nem adott elsőbbséget, és összeütközött egy másik járművel.

Kigyulladt egy gépkocsi
HaváriaBelföldHavária
Kigyulladt egy gépkocsi kedd reggel Budapest II. kerületében. A tűzoltók egy vízsugárral oltották el a lángokat.

"Repül az autó, ki tudja hol áll meg..." - nagy csattanás Kesznyéten határában (Rendőrségi felvételek)
MegyeBalesetMegye
Súlyos baleset történt május 1-jén délután Kesznyéten határában, ahol egy személyautó kanyarodás közben nem adott elsőbbséget, és összeütközött egy másik járművel.

