TALÁLATOK: 15661 - 15680 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Változik a vonatközlekedés
MiskolcMiskolc
Pályafelújítás miatt például a Budapest–Miskolc vonalon közlekedő vonatoknak más lesz a menetrendjük keddtől egy héten át. Más vonatok pedig nem is járnak majd. Érdemes utánaérdeklődni a MÁV-tól.

Novák Katalin: a fejlesztések nyomán megduplázódik az Erzsébet-táborok kapacitása
SzabadidőBelföldSzabadidő
A kormány a következő három évben 26 milliárd forintot fordít a zánkai és fonyódligeti Erzsébet-táborok fejlesztésére, megújítására, így 2019-re megduplázódik a táborok kapacitása - mondta Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár pénteki, budapesti…

Riasztották a magyar Gripeneket egy utasszállító gép miatt
BelföldBelföld
Riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit pénteken délelőtt egy Münchenből Nagyszebenbe tartó repülőgép miatt, mert az nem létesített kapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással - tájékoztatott a Honvédelmi Minisztérium.

Plüsskacsába rejtett „kristály” - videóval
MiskolcKriminálisMiskolc
A rendőrök Ongán fogták el azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint új pszichoaktív anyagot szerzett meg és adott tovább. A díler egy játék plüsskacsa hasában rejtette el a „kristályt”.

Everest-expedíció - Klein Dávid és Suhajda Szilárd túl van a második akklimatizációs körön
VilágVilágSzabadidő
Túl van a második akklimatizációs körön Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászó, akik a Magyar Everest Expedíció keretében készülnek a világ legmagasabb csúcsának megmászására.

Szijjártó: Macedónia példája azt mutatja, milyen veszélyekkel jár, ha egy ország életébe kívülről beavatkoznak
VilágPolitikaKözéletVilág
Amit Macedóniában látunk, az a sorozatos külső beavatkozások következménye, és világosan mutatja, milyen veszélyekkel jár, ha egy ország életébe kívülről beavatkoznak - foglalt állást pénteken a szkopjei tiltakozásokkal és a parlament elleni támadással kapcsolatban Szijjártó Péter külgazdasági és…

Megtiltotta az arcot takaró öltözetek viselését a német állami alkalmazottaknak a Bundestag
VilágPolitikaKözéletVilág
Megtiltotta az arcot takaró öltözetek viselését az állami alkalmazottaknak a német törvényhozás alsóháza, a Bundestag.

Közép-európai koprodukciós tévéfilm készül Mária Teréziáról
KultúraKultúraVilágSzabadidő
Mária Terézia (1717-1780) osztrák császárnőről, magyar és cseh királynőről készít kétrészes televíziós játékfilmet a neves Habsburg-házi uralkodó születésének 300. évfordulója alkalmából négy közép-európai ország közszolgálati televíziója.

Terrorellenes rajtaütés Londonban, egy gyanúsítottat lövés ért
VilágKriminálisVilág
Terrorellenes rajtaütést hajtott végre csütörtök éjjel London északnyugati városrészében a Scotland Yard egy fegyveres egysége. A művelet során egy fiatal nőt lövés ért. A rendőrség pénteki tájékoztatója szerint az akció során összesen hat embert vettek őrizetbe terrorcselekmény aktív…

Öt intézményt ürítettek ki bombariadó miatt
KriminálisBelföldKriminális
Ügyfelek és dolgozók várakoznak a bombariadó ideje alatt a polgármesteri hivatal ügyfél-szolgálati centruma előtt Nyíregyházán pénteken. A megyeszékhely öt intézményét - városháza, megyeháza, kormányhivatal, bíróság, ügyészség - ürítették ki és vizsgálták át bombariadó miatt.

Kultusz és felejtés – Lévay újrapozícionálása
MiskolcTudományMiskolcKultúraSzabadidő
Szemléletformáló, Lévay József munkásságát újrapozícionáló mű Porkoláb Tibor egyetemi docens Kultusz és felejtés – Lévay József irodalmi és társadalmi státusza című könyve. Többek között ez is elhangzott a kötet bemutatóján.

Tarlós: megszületett a bérmegállapodás a BKV-nál
GazdaságBelföldGazdaság
Létrejött a bérmegállapodás a BKV-nál a szakszervezetekkel - jelentette be Tarlós István főpolgármester pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.

Vírusos betegség támadta meg a pólósainkat, elmarad a szombati mérkőzés
SportCsapatsport
Komoly vírusos betegséghullám söpört végig a csapaton, így elmarad az MVLC szombati mérkőzése.

Új műtéti eljárás csípőbetegségre Miskolcon
EgészségügyEgészségügyMegyeMiskolc
Egy olyan operációt mutattak be nemrégiben a megyei kórházban, amit korábban csak a combcsontfej kificamításával tudtak elvégezni. Ma már csak egy kis metszést ejtenek a comb elülső felszínén. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházban nem ez volt az első ilyen műtét. Az időben elvégzett operációval…

Hazatértek Szerbiából a külszolgálatot ellátó magyar rendőrök
BelföldBelföldKözélet
Dr. Töreki Sándor r. dandártábornok, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes 2017. április 28-án Budapesten, a Készenléti Rendőrség központi objektumában köszöntötte a Szerbiából hazatért 15 fős rendőri kontingens tagjait.

Ellátatlanság miatt halt meg az újszülött – Előzetesbe kerültek a nagyszülők
KriminálisKriminális
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását azon gyanúsítottaknak, akiket kedden vettek őrizetbe tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt indult eljárásban.

Kapzsi volt a betörő
MiskolcKriminálisMiskolc
Az összekészített maradék lopott holmiért tért vissza a fiú, amikor az ózdi rendőrök elfogták.

Három autó ütközött össze a Dayka és a Hunyadi kereszteződésében
MiskolcBalesetMiskolc
Diósgyőr felé ment egy személyautó a Hunyadin, bekanyarodva azonban nem adott elsőbbséget egy másik autónak – mondta el Janasóczki Attila, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A harmadik résztvevő pedig a már összeütközött autókba futott bele.

Tüntetők törtek be a macedón parlamentbe
VilágPolitikaKözéletVilág
A jobboldalt támogató tüntetők csütörtökön betörtek a macedón parlamentbe azt követően, hogy a szociáldemokraták és az albán kisebbségi pártok új házelnököt választottak meg anélkül, hogy erre felhatalmazást kaptak volna. A tüntetők székekkel dobálták meg a képviselőket, egy kisebb verekedés során…

Boldog születésnapot - Víg Istvánt köszöntötték!
KözéletMiskolcKözélet
Miskolc vezetése születésnapjuk alkalmából rendszeresen felköszönti a város szépkorú polgárait, hogy kifejezze tiszteletét, megbecsülését. Csütörtökön Víg Istvánt köszöntötték, 90. születésnapján.