Ugrás a tartalomra

Hármas baleset a Vörösmartyn

Létrehozva
Még percekkel az ütközés után is szólt a duda a Vörösmarty és a Király utca kereszteződésében. Sérültje is van a kedden reggel fél 8-kor történt balesetnek.
Kép

Szabó Csilla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, három személyautó ütközött össze, aminek következtében egy könnyű sérült van.

Kép

– A helyszínelés még tart, a forgalmat rendőr irányítja – mondta el a sajtószóvivő egy órával a baleset után.

Ez is érdekelhet

Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.
Őszi kaland a színek vasútvonalán
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Ahol a mozdony füstje keveredik az avar illatával, ott indult útnak a Lillafüredi kisvasút legszínesebb kalandja, a lombhullató vonatozás.
JátszóTér a Horváth tetőn
Még egy hetük marad a miskolci gyerekeknek: hamarosan lezárul a pályázat
MiskolcOktatásKultúraÉletmódSzabadidőKörnyezet
Miskolc város önkormányzata gyerekeknek hirdetett pályázatot. Hamarosan lejár a határidő.
MVK 22-es busz
Az Egyetemvárosba a 22-es autóbuszok közlekednek október 27-31. között
Miskolc
Az iskolai őszi szünet alatt, október 27-től október 31-ig (hétfőtől–péntekig) a Búza tér végállomás és az Egyetemváros végállomás között (mindkét irányban a Centrum megállóhely érintésével) 22-es viszonylatjelzéssel közlekednek autóbuszok.