Ugrás a tartalomra

Játékos tanteremben várják a gyerekeket a MiReHunál

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. november 27. péntek 11:36
Az oktatótermet az Európai Hulladékcsökkentési Hét kapcsán hozta létre a MiReHu Nonprofit Kft.
Fotó: Végh Csaba

A MiReHu akciója abban különleges, hogy a szemléletformáló terem jellegéből adódóan nemcsak az Európai Hulladékcsökkentési Héten nyit ki, hanem a mostani megnyitást követően folyamatosan látogathatóvá válik - mondta el a cég ügyvezetője. Ladányi Roland kiemelte, a járványhelyzet sajnos nem tette lehetővé, hogy gyerekek próbálják ki a megnyitón a termet, a pandémiás helyzet megszűnése után viszont a szemléletformáló terem nyitva áll az óvodák, iskolák számára.

A szemléletformáló terem a cég miskolci telephelyén egy üzemi épületben kapott helyet, ami azért is szerencsés, mert az elméleti oktatás után egy telephelyi séta alkalmával testközelből lehetünk tanúi a hulladékfeldolgozás folyamatának. 

Itt először játékos formában ismerkedhetnek meg a gyerekek a szemét útjával, majd ha mindent kipróbáltak, hiszen interaktívan próbálhatják ki a válogatást és a szelektív hulladékgyűjtést is, kilépve az épületből megnézhetik eredetiben is a tevékenységünket – mondta az ügyvezető

A szemléletformáló teremben a Zöld Kör szervezettel közösen egy Kuka-suli kapott helyett, amelyben szemléltető tablókon bemutatják a gyerekek nyelvén a meghatározó hulladékáramokat, azok gyűjtési módjait, környezeti kockázatait. Az információk átadását követően a gyerekeknek lehetőségük van a megszerzett tudást már a teremben kipróbálni a gyakorlatban, melyhez több eszköz áll rendelkezésre. 

A hulladékok szétválogatására egy mini válogatószalagot állítottak össze, ahol a gyerekek beöltözve tudják a különböző típusú hulladékokat a megfelelő gyűjtőkbe osztályozni, tudatosítva a hulladékok helyes elhelyezését.

- A Tapadj rám! mágnestáblán lehetőség van a hulladékok elhelyezésének újragondolására annak érdekében, hogy minél nagyobb hangsúlyt fektessünk a megelőzésre és az újrahasználatra. A közös játék is kiemelt szerepet kap, mivel egy miskolci látványosságokkal is díszített, óriás társasjátékban a megszerzett tudást is ellenőrizhetjük és a hiányos ismereteket akár a gyerekek egymástól tanulva is elsajátíthatják - sorolta Ladányi Roland.

Az ügyvezető emlékeztetett, néhány hete ünnepelték a Miskolci Újrahasználati Központ egyéves fennállását: innen válogatták össze a székeket ebbe a terembe, hiszen annak célja a hulladék keletkezésének megelőzése volt. Most a fiatalabbakat szerették volna megszólítani. – Több edukációs csomagot kínálunk a gyerekeknek, hiszen korosztályonként eltérő az érdeklődési körük. Célunk, hogy minél több gyermeket, óvodást és iskolást hozzunk be ide. Szeretnénk megtölteni élettel a termet – mondta az ügyvezető, aki elárulta, még mindig helytelenül gyűjtjük a szelektív hulladékot. – Például a szennyezett pizzás dobozt már nem szabad beletenni a gyűjtőládákba.

Ladányi Roland elmondta, a polgármesteri hivatalba november elején száz hulladéktároló edényt szállítottak, és indítottak egy pályázatot az iskoláknak is. Eddig négyszázhúsz edényt igényeltek az oktatási intézmények. 

Az Európai Hulladékcsökkentési Hetet idén november végén, 21-29. között rendezik meg: a szervezők a hulladékok csökkentésére, az újrafelhasználásra és az újrafeldolgozásra hívják fel a figyelmet.

További hírek

Olvasnivaló