Ugrás a tartalomra

Kínai nagyberuházó épít gyárat Miskolcon

Miskolc Televízió/Kujan István
Utoljára módosítva
2020. október 20. kedd 15:33
„Közel egy éve dolgozunk azon munkatársaimmal, gazdaságfejlesztési szakemberekkel, hogy újabb beruházások kerüljenek Miskolcra” – mondta Veres Pál polgármester annak kapcsán, hogy a napokban bejelentették: újabb nagy cég alapít gyárat a borsodi megyeszékhelyen.

A városvezető érdeklődésünkre úgy fogalmazott: egy ilyen nehéz időszakban, mint a mostani, különösen nagy jelentőséggel bír, hogy a kínai Cervon Auto Miskolcra települ. – Nagy öröm számunkra a gyáralapítás. A munka jelentős része azonban még most következik; a gazdaságfejlesztési szakembereinknek az a feladata, hogy a következő időszakban előkészítsék a beruházást – fogalmazott Veres Pál, aki köszönetét fejezte a Nemzeti Befektetési Ügynökségnek (HIPA) és a kormánynak a támogatást.

Az első Kínán kívül

Magyarországon, egészen pontosan Miskolcon létesíti első Kínán kívüli üzemét a Chervon Auto – ezt hétfőn jelentették be a külgazdasági és külügyminisztériumban. Az európai partnerek hatékonyabb kiszolgálását célzó zöldmezős beruházás értéke több mint 17,5 milliárd forint. Az új miskolci üzemben akár évente 2 millió darab járműalkatrész gyártására lesz kapacitás, és közel 150 új munkahely jön létre.

A főként gépjármű-alkatrészeket gyártó kínai vállalat – egyébként európai piaci részesedéssel bíró Tier 1-es és Tier 2-es beszállító – nagyban csökkentheti a szállítási költségeket, valamint a szállítási időt a beruházással. Az új, 26 ezer négyzetméteres csarnokban járműipari fém alkatrészek gyártását végzik néhány éven belül. A már meglévő ügyfelekhez való közelség mellett a beruházás megteremti a gyorsan növekvő elektromos és hibrid járművek piacán kínálkozó lehetőségek kiaknázását is. A vállalat versenyelőnye abban rejlik, hogy képes minőségi megoldásokat nyújtani mind a hagyományos, mind az új technológiájú járművek számára.

Minden beruházás aranyat ér most

Világjárvány és gazdasági válság ide vagy oda, Miskolcon nem áll meg a fejlődés – hangsúlyozta a térség kormánypárti országgyűlési képviselője. Csöbör Katalin örömét fejezte ki, hogy a nyolc éve a kínai Nanjingben alapított, gyorsan növekvő óriáscég a versenytárs európai országok városai helyett első Kínán kívüli zöldmezős beruházását Magyarországon és azon belül is Miskolcon valósítja meg 138 új munkahelyet létrehozva. Véleménye szerint ehhez megbízható alapot nyújt az ipari múlt, a fejlődő infrastruktúra, a Miskolci Egyetem által biztosított műszaki szakmai tudás, a miskolci emberek tehetsége és elkötelezettsége.

A hétfői bejelentés

A miskolci fejlesztéshez a kormány 5,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter három szempontból nevezte jelentősnek a beruházást. Egyrészt, mert a magyar gazdaság zászlóshajóját jelentő autóiparba érkezik, másrészt azért, mert keleti beruházás, egy eddig csak Kínában működő vállalat hozza létre első Kínán kívüli üzemét. Harmadrészt pedig azért, mert a fejlesztés újabb visszaigazolása annak, hogy Magyarország, a magyar emberek kiváló munkájának köszönhetően továbbra is rendkívül vonzó beruházási helyszín.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy jelenleg 700 autóipari vállalat működik az országban, ami Magyarországot az európai járműipar egyik fellegvárává tette. Tavaly 550 ezer gépkocsit és több mint kétmillió autómotort gyártottak Magyarországon, az ágazat exporthányada pedig 90 százalék felett van.

Hozzátette: most, a világjárvány idején minden beruházás „aranyat ér”, mert ezek mentik meg a munkahelyeket és hozzák magukkal a magas színvonalú technológiát.

További hírek

Olvasnivaló