Ugrás a tartalomra

Maradj, táncolj, zenélj otthon!

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. március 24. kedd 14:26
Lesz tovább, előre kell nézni; bízhatunk az összefogás erejében – üzenik a Szinvavölgyi Néptáncműhely és a Miskolc Dixieland Band vezetői. Művészetük, kreatív ötleteik nagy erőt adnak most nekünk.

„Maradj otthon! Táncolj otthon!” – ezzel a címmel töltött fel videót a legnagyobb zenemegosztó csatornára a Szinvavölgyi Néptáncműhely. Tagjaik otthon, maguk vették fel egy-egy rövid táncukat, amiket a művészeti vezetőjük „gyúrt” eggyé. Ennek eredményét láthatjuk a videón:

A néptáncosok is nagyon összefogtak

Maródi Attila koreográfus érdeklődésünkre elmondta, az ötletet a Magyar Nemzeti Táncegyüttes által elindított „Legényesezz otthon!” adta. – Olyannyira népszerű a program, hogy ha felmegyek a közösségi oldalakra, gyakorlatilag minden második poszt erről szól – mondja, hozzátéve: óriási örömmel tölti el, hogy látja: a néptáncosok nagyon összefogtak.

S hogy másokat is megmozgassanak, és a „verseny” motiváló erejét felhasználják, máris kihívtak három táncegyüttest (Alba Regia, Angyalföldi Vadrózsa, és Szentendre Táncegyüttes): mutassák meg ők is, mit tudnak!

Táncosaikkal egyébként online tartják a kapcsolatot. A gyerekeknek egyelőre elméleti anyagokat adnak ki, de jövő héttől már jön a gimnasztika, és a táncos mozgásokat is igyekeznek majd otthonról átadni nekik. A felnőttekkel pedig webkonferenciát indítanak, ahol a tervekről beszélgetnek, és megosztják egymás között, ki hogyan tudja magát formában tartani – otthon, természetesen.

– Ebben a rendkívüli helyzetben csak egymásra számíthatunk, és az összetartás erejében bízhatunk – üzeni a miskolciaknak a művészeti vezető. – Azért találtuk ki a programot, hogy a táncegyüttes tagjaival közösen biztassuk az embereket: a mostani helyzet csak úgy oldódhat meg, ha mindenki betartja a szabályokat, és csak akkor mozdul ki otthonról, ha nagyon szükséges. Kitartást, nyugalmat és egészséget kívánunk mindenkinek!

„Hiányzunk egymásnak”

A Miskolc Dixieland Bandnek is van egy fontos üzenete: vigyázzunk egymásra, maradjunk otthon! – ezzel a címmel tettek közzé a Facebookon egy rövid videót. Zenekarvezetőjüktől megtudjuk: az élő próbákat természetesen felfüggesztették.

– Azóta többször is megállapítottuk már, hogy hiányzunk egymásnak – mondja Balla Miklós a tőle megszokott kedélyes hangnemben. – A gyakorlatokból persze nem esünk ki, de most a következő időszak tervezésével foglalkozunk sokat. További rövid videókat teszünk majd közzé, a szerdai Dixie klubban pedig live streamen a 20 éves jubileumi koncertet tekinthetik meg az érdeklődők. Közben már vágják a 25 éves koncert anyagát, ezt is leadjuk, ahogy más archív felvételt is, hogy szórakoztassuk közönségünket. Ők se essenek ki, és így magunkat is tűzben tartjuk.

– Most érezzük igazán annak erejét, hogy van egy közönségünk, ez éltet minket, ez ad feladatot számunkra – fogalmaz.

A zenekarvezető is üzent a miskolciaknak.

– Lesz tovább, előre kell nézni. Szépen meg fog oldódni ez a veszélyhelyzet, ha fegyelmezettek az emberek. Alapvetés, hogy mindenki vigyázzon magára. Az időseket segítsük, hívjuk őket többször, nyújtsunk nekik lelki támaszt. És tartsuk be a hatóságok utasításait, igyekezzünk együttműködni, hogy minél rövidebb időre szorítsuk le a járvány hosszát. Magunkkal szúrunk ki, ha fegyelmezetlenek leszünk – fogalmaz.

További hírek

Olvasnivaló