Ugrás a tartalomra

Történelmi idők: modellváltás előtt a Miskolci Egyetem

Létrehozva
A szenátus Horváth Zita pályázatát támogatta, így a Történettudományi Intézet egyetemi tanára lehet 2021-től a Miskolci Egyetem új rektora – jelentették be csütörtökön, sajtótájékoztatón, ahol a magánegyetemmé válás részleteiről beszélt az intézmény vezetése.

Hat egyetem – a Miskolci mellett az Állatorvostudományi Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (mindkettő Budapest), a kecskeméti Neumann János Egyetem, a Soproni Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem – új struktúrában működik tovább augusztus 1-jétől. Az intézmények alapítói és fenntartói jogai vagyonkezelő alapítványokhoz kerülnek. (Szeptember 1-jétől átalakul egyébként a Színház- és Filmművészeti Egyetem, januártól pedig további intézményeknél lehet számítani modellváltásra.)

Kép
Fotó: Mocsári László

Járatlan úton: modellváltás előtt a Miskolci Egyetem

– Járatlan útra léptünk, ilyen modell még nem működik Magyarországon. Optimista emberként azt mondom, hatalmas lehetőség előtt áll a Miskolci Egyetem – fogalmazott a rektor a magánegyetemmé válás kapcsán. Torma András ismertette: a felsőoktatási intézmény az állam által alapított, 600 millió forintos alaptőkéjű Universitas Miskolcinensis Alapítvány fenntartásában működik tovább.

Hangsúlyozta: a hallgatók jogállása nem változik, az állami ösztöndíjas támogatási forma változatlanul fennmarad számukra. És minden olyan támogatásban részesülni fognak, amit jelenleg is megkapnak.

Torma András bejelentette azt is, hogy a csütörtöki szenátusi ülésen Horváth Zita rektorjelölt pályázatát támogatta a többség, így leköszönését követően, 2021 februárjától „minden valószínűség szerint” női vezetője lesz a Miskolci Egyetemnek. Ehhez a köztársasági elnök aláírása szükséges, július végéig terjesztik a pályázatot Áder János elé.

Kép

Saját tulajdonban

Az állam továbbra is biztosítja az egyetem finanszírozását: 2022-től az intézménnyel 15-20 éves, hosszútávú garanciákat biztosító szerződést, továbbá ennek keretei között 3-5 éves, egyedi finanszírozási megállapodásokat köt – mondta el a kancellár. Deák Csaba hozzátette, az új modell sokkal rugalmasabb működést biztosít majd minden szinten.

Ráadásul az egyetem tulajdonba kapja a jelenleg általa használt ingó és ingatlan vagyont, tehát az épületeket, a (labor)eszközöket, a bútorokat.

– Gyorsabban tudunk majd döntéseket hozni, legalább 3 évre előre látjuk a finanszírozást, és az, hogy az állam továbbra is biztosítja az egyetem finanszírozását, biztonságot ad és jobb teljesítményre ösztönzi az egyetemet – sorolta.

Béremelés és fejlesztések

Horváth Zita most még felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárként volt jelen a sajtótájékoztatón. Kiemelte, nem a Corvinus mintájára működik majd a Miskolci Egyetem. – Mások a lehetőségek is, hiszen az egy fővárosi, homogén képzést nyújtó intézmény. Alapvető különbség az is, hogy a most átalakuló intézmények egyáltalán nem szakadnak el az államtól.

A finanszírozás 3 lábon áll majd: 1. hallgatói létszám; 2. kutatási kiválóság; 3. az infrastruktúra finanszírozása. – Egy kiszámíthatóbb, átláthatóbb, sokkal igazságosabb finanszírozás lép életbe – emelte ki.

Kép

A következő két évben 15-15 százalékkal emelik majd a béreket az egyetemeken, differenciáltan, teljesítményértékelés alapján. A munkavállalók közalkalmazotti jogviszonya munkaviszonnyá alakul át. – Azon dolgozunk, hogy a szakszervezetekkel közösen egy kollektív szerződést hozzunk létre. Ez kellő garanciákat ad a dolgozók számára.

A fejlesztések között a helyettes államtitkár kiemelte a Tudományos és innovációs parkot, amiből 9 lesz az országban. – Abban bízunk, hogy a regionális beágyazottsága erősödik majd az egyetemnek.

Kép

Kuratórium kérdőjelekkel

Torma Andrásék végül elmondták: több álhír, pletyka is megjelent a sajtóban arról, kik lesznek az alapítvány kuratóriumának tagjai. Annyit megtudhattunk, hogy öt főből áll majd, ők „elkötelezettek a Miskolci Egyetem iránt”. Lesz köztük olyan is, aki az üzleti életből érkezik. Várhatóan a jövő héten döntés születhet ebben a kérdésben is.

Ez is érdekelhet

A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.
Színarany hétvégét zártak
MiskolcSportSzabadidőBulvár
Ezüst-, arany- és első helyezésekkel tért haza a Limited Dance Academy négy csapata Budapestről. A miskolci táncosok a Basic Dance Cup országos hiphop-versenyen vettek részt.
Bartók Gála 2025 - Miskolci Bartók Szakgimnázium
Bartók Gála: egy este, ahol minden művészeti ág találkozik
MiskolcOktatásKultúra
A klasszikus zenétől a jazzig, a reneszánsz táncoktól a filmzenéig, a versmondástól a néptáncig ível majd idén a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium hagyományos Bartók Gálája.