Ugrás a tartalomra

Vadonatúj padlón járva kereshetjük meg a kedvenc regényünket a könyvtárban

Létrehozva
Új padlóburkolatot kapott a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár második emelete. A cserét a Miskolci Közintézmény Működtető Központ néhány nap alatt végezte el. Hamarosan bútorokat is cserélnek és az intézmény új könyvtárbusza is megérkezik.
Kép
Fotók: Végh Csaba

A könyvtár polcain három szinten összesen több mint egymillió dokumentum sorakozik. Ennek nagy részét megmozgatták az utóbbi hetekben, amikor mintegy ezer négyzetméteren burkolatot cseréltek.

Kép

Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta, az állományt egy kicsit arányosabban osztották meg, így a második emelet közepén nyílt egy szabad tér, ahol kiállításokat tudnak majd szervezni, akár párhuzamosan is az első emeletiekkel. – Egy nemzetközi pályázatnak köszönhetően hamarosan paravánokat vásárolunk, mintegy 18 modern paraván kerül beszerzésre, így majd itt is lehet kiállítást rendezni – emelte ki.

Kép

A könyvtárat Nagy Réka polgármesteri biztos a város lelkének nevezte. – A város támogat minden olyan fejlesztést és minden olyan projektet – legyen az akár kulturális, akár bármilyen más területre vonatkoztatható –, ami közösséget épít, közösséget teremt, és közösséget erősít – fogalmazott.

A gyűjteményben számos muzeális darab is fellelhető. A jövőben ezeket is szeretnék kiállításon megmutatni az olvasóknak. Szeptember 16-án pedig a megyei könyvtár új könyvtárbusza is megérkezik.

Ez is érdekelhet

DVTK DEAC jégkorong
DVTK Jegesmedvék - DEAC: az utolsó pillanatokban dőlt el
MiskolcSport
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 4. mérkőzés: egyenlítettek a debreceniek.
Vivaldi és Piazzolla zenéje kel életre Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidő
A patak csobogása, nyári viharok dübörgése, őszi vadászat és téli korcsolyázás – mindez nem egy természetfilm jelenete, hanem a klasszikus zene egyik legismertebb mesterművének hangokba öntött világa.
Dezertőrök Budapest-Bamako Rali
Elsőként értek célba a miskolciak: jutott izgalom a végére is
MiskolcSportVilágSzabadidőBulvár
Hajnali hatkor elsőként ért célba a miskolci páros. Másodszor is teljesítették a Budapest-Bamako Ralit.
Gondosóra program. Fotó: Osztie tibor
Már közel 85 ezer életet mentett meg a Gondosóra
MiskolcÉletmódEgészség
Egymillió fölött jár a Gondosóra-programban résztvevők száma hazánkban, ebből mintegy huszonkétezren miskolciak.