Ugrás a tartalomra

A világ legerősebb emberei érkeznek Miskolcra

Létrehozva
Itt rendezik meg jövőre az Erőemelő Világbajnokságot. A viadalon 28 ország, 1200 versenyzője, 21 korcsoportban 6 napon át vetélkedik majd a világ legjobbja címért. Megtudtuk, hogy a miskolci versennyel egy időben, csak az amerikai kontinensen rendeznek nagyversenyt, így garantált, hogy a sportág európai klasszisai szinte kivétel nélkül Miskolcon lesznek.
Kép
Juhász Ákos fotói

2020 októberében a sportág kimagasló alakja, a többszörös világbajnok és világcsúcstartó Mészáros László szervezésében, Miskolcon rendezik meg az Erőemelő Világbajnokságot. De nem először jön világbajnokság Miskolcra. 2006-ban egy fekvenyomó VB-t rendezett Mészáros László és csapata, de most először szerepel egy világversenyen mindhárom kategória, vagyis az erőemelés, a felhúzás és a fekvenyomás. A másik komoly különlegessége a viadalnak a helyszín: a DVTK stadion VIP terme fogadja majd az erős embereket.

Mészáros László, az Erőemelő Világbajnokság 2020 főszervezője a Miskolc Televíziónak úgy nyilatkozott, a világszövetség elnöke 3 héttel ezelőtt megnézte a helyszínt és azt mondta, ilyen színvonalas és méltó helyen már régen rendeztek versenyt.

Kép

A verseny főtámogatója nevében Kathy Béla sokszoros világbajnok elmondta, 6 éve támogatja a világcég a Magyar Olimpiai Csapatot, így megvan már a rutin, a hasonló méretű rendezvények kapcsán. 

– A DVTK és a város kapcsolatának megerősödésére is jó példa ez, hiszen a DVTK adja majd a lehetőséget és a helyszínt arra, hogy ez a rendezvény létrejöhessen és természetesen némi marketing-támogatást is nyújt ebben – fogalmazott Veres Pál polgármester. Mint mondta fontos, hogy a versenyzők ne csak a sporteseményen keresztül, hanem a város kísérőrendezvényein keresztül is megismerhessék a várost.

A miskolci versennyel egy időben, csak az amerikai kontinensen rendeznek nagyversenyt, így garantált, hogy a sportág európai klasszisai szinte kivétel nélkül a DVTK stadionban ragadnak majd súlyokat.

Ez is érdekelhet

A Bazár-tömbtől a miskolci SOHO-ig
Miskolc
Szerdán 16 órától dedikálást tartottak a Géniusz Könyváruházban.
Mesélő Erdő Óvoda - Waldorf kezdeményezés
Új óvoda indul Miskolcon
MiskolcOktatás
Tizenhét család fogott össze annak érdekében, hogy új Waldorf óvoda jöjjön létre Felsőhámorban.
Akad mit kerülgetni csütörtökön a város útjain
Miskolc
Nem érdemes megszokásból vezetni Miskolc útjain.
Ismét előnybe kerültek a Macik
MiskolcSport
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 5. mérkőzés: pénteken lezárhatják a párharcot.